Hirdetés
Hirdetés
Felhívás!

Több pénz kell a szépmezői ipari parkra

Több pénz kell a szépmezői ipari parkra Kovászna megye

Sepsiszentgyörgy önkormányzata arra kényszerült, hogy 6,4 millió lejjel utólag kiegészítse a Szépmező övezetében létesült ipari park bővítéséhez, infrastruktúrájának fejlesztéséhez korábban elfogadott pénzalapokat.

Hirdetés
Hirdetés

A költségemelésre vonatkozó határozatot azzal indokolják, hogy a koronavírus-világjárvány, majd az ukrajnai háború gazdasági nehézségeket, sok helyen válságot okozott, jelentősen drágultak az építőanyagok, némelyiknek a beszerzése is körülményesebb. Köztudott például, hogy európai szinten Ukrajna volt az egyik legerősebb acél- és építőanyag-gyártó, illetve szállító. Az ukrajnai háború kirobbanása óta bizonyos építőanyagok, építőipari termékek piaci árai több mint 40 százalékkal emelkedtek, és ez csak átlagos számarány.

A polgármesteri hivatal illetékesei a pillanatnyi nehézségek dacára abban reménykednek, az ipari park a későbbiekben önfenntartó lehet a bérbeadásoknak és egyéb tényezőknek köszönhetően. Az ügyfelek – cégek, vállalkozások stb. – számára az ipari parkban bérelhető legkisebb felület ezer négyzetméter, a szabványár 1,5 euró négyzetméterenként, de 20–60 százalékos kedvezmény is alkalmazható egy sor feltétel teljesítése esetén.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2022. szeptember 22., 9:20
    ÉRTÉKELÉS: 5

    Fel haborito amikor úgy kezdünk egy interjút,hogy okoljuk a vírust meg a háborút,energia válság,stb,Tisztázzuk valamint.A vírusnak vége van vakcina ,aki be adata az már bánja,aki nem adata be az már biztosan nem is fogja,Az orosz-ukran cirkusz,meg nem a mi haborunk se Romaniae,meg csak nem is az EU parlamente.Bele avatkoztak most ne panaszkodjanak,egy szót se kuss legyen….Majd aztán a télen fűtenek szankciókkal és idióta politikusokkal……

  • User
    Dátum: 2022. szeptember 22., 10:40
    ÉRTÉKELÉS: 13

    Ezek a parkok nem pénzt kéne termeljenek? Többször volt már róla szó, hogy milyen jól megy a sorsa az ipari parknak stb, mekkora gazdasági fellendülés.. Még is mi törént?

  • User
    Dátum: 2022. szeptember 22., 11:57
    ÉRTÉKELÉS: 3

    Meg ezzel a fejlesztessel sem fog penzt termelni egy lejt sem. Miutan beleraktak ezt a penzt utana lesz a haboru amire lehet fogni miert veszteseges. Ez csak egy ujabb penznyeloje a varosnak amibol az ott szekelo vallalatok gazdagodnak. Csak egyet nem ertek, ha a berek ara fix es nem a jovedelmukkel aranyosan fizetik havonta akkor mi koze van a jarvanyhoz a vesztesegessege? A sok penzt belerakjak, de attol meg ugyanugy veszteseges fog maradni csak az ottani nagyvallalatok eloskodnek a varos nyakan

  • User
    Dátum: 2022. szeptember 22., 18:33
    ÉRTÉKELÉS: 5

    Az ipari parkban milyen ipart uznek es hanyan, mert tudtom szerint oda koltoztettek a Kozuzemek RT es a Multitrans RT akik szolgaltatok es nem termelok. Akkor ok is fizetnek havonta 1500-1500 euro bert a varosnak es ne felejtsuk mind a ket szolgaltatonak volt sajat szekhelye, de ok inkabb elmentek berbe. Na ez a jo ipar….valaki(k)nek.