Felhívás!

Több pénz a Diakóniának

Több pénz a Diakóniának Kovászna megye

Emelte a Diakónia Keresztyén Alapítvány beteggondozói szolgálatának nyújtott támogatás összegét Barót város önkormányzata.

A szolgálat vezetője, Tóth Anna az elmúlt év végén tartott tanács­ülésen maga is jelen volt Baróton, akkor azt kérte a városatyáktól, egyezzenek bele a támogatás emelésébe, hiszen a szolgálatnak Baróton két főállású alkalmazottja van, nekik idéntől a minimálbér emelkedésével egyidejűleg több fizetést kell adniuk, így kiadásaik növekedőben.
Lázár-Kiss Barna polgármester a legutóbbi tanácsülésen kifejtette, nagy szükség van a városban a Diakónia munkájára, ezért, mint azt már a decembervégi tanácsülésen is megígérte, a költségvetés elfogadásával egyidejűleg a nekik szánt helybéli támogatás emelése mellett is döntött, ami annál is inkább időszerű és szükséges most, mert időközben kiderült, az állam nagy részben megvonta tőlük a juttatásokat.
Baróton és a hozzá tartozó falvakban tavaly novemberben 44 idős beteget láttak el rendszeresen, havi kiadásaik 7000 lej körül mozogtak. A baróti hivatal most az eddigi havi 4200 lej helyett 5500 lejt folyósít számukra.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.