Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Több mint százan tüntettek

Több mint százan tüntettek Kovászna megye

Tegnap lezajlott a pénzügyminisztérium vs. Láros Erdő- és Legelőtulajdonosok Egyesülete közötti per első tárgyalása. Az ozsdolaiak összefogtak, a tegnap a kézdivásárhelyi bíróság előtt mintegy százan jelentek meg, hogy nyomatékosítsák elégedetlenségüket.

A kézdivásárhelyi bíróság elé már tegnap reggel fél kilenckor érkeztek az első autók, jöttek az ozsdolaiak, hogy jelenlétükkel is kifejezzék: nem értenek egyet a pénzügyminisztérium azon törekvésével, hogy visszaállamosítsák jogos tulajdonukat, közel 3000 hektár közbirtokossági erdőt. Néhány transzparens is előkerült, amelyeken románul, angolul és magyarul kérték, hogy állítsák meg az államosítást, és „Ne vegyétek el megélhetésünket!”. Az emberek csendben beszélgettek, rendbontás nem történt, de ennek ellenére távozásunk után megjelentek a csendőrség képviselői, akik egyesek szerint igazoltattak is, de Pál István, a Láros elnöke úgy tudja: csak fotókat készítettek. Hogy az engedély nélküli csoportosulás miatt kapnak-e büntetést az emberek, az elnök – aki akkor már az épületben tartózkodott – nem tudta megmondani.

A közbirtokosság elöljárója elmondta: az első tárgyalás fél 11-kor kezdődött, a felperes pénzügyminisztériumot a sepsiszentgyörgyi adóhivatal (ANAF) jogtanácsosa képviselte, őket dr. Laczkó-Dávid Géza ügyvéd, a Kovászna Megyei Ügyvédi Kamara elnöke védte, míg az ozsdolai földosztó bizottságot Brânduș-Dendyuk Szilveszter polgármester és Páll Dénes alpolgármester képviselte, a szintén perbe hívott megyei földosztó bizottság részéről nem volt jelen senki.

Pál István elmondta: a közbirtokossági tagok csendben hallgatták végig mind az ANAF képviselőjének, mind a védőügyvédjüknek a beszédét. Ez utóbbi azt kérte: mivel túl sok forog kockán, nagy a per tétje, így úgy látja jónak, hogy az ügyet helyezzék a Kovászna Megyei Törvényszékre. Az ítélőbíró az ítélethirdetést április 9-ére halasztotta, mondta Pál.

Hirdetés
Hirdetés

Arról érdeklődve, hogy mekkora érték forog kockán, a közbirtokosság elnöke kifejtette: amennyiben a legkisebb hektáronkénti árral – 7000 lejjel – számolunk, az állam 20,3 millió lej értékű területre, vagyis közel 4,5 millió euróra szeretné rátenni a kezét, tovább folytatva az erdélyi magyarság kifosztását. Az elnök elmondta: mindegyik magyar politikai párt beállt az ügyük mögé, ugyanakkor kiemelte az RMDSZ-es politikusok támogatását, és reményét fejezte ki, hogy az előttük álló nehéz úton is élvezhetik a támogatásukat, mert nagy szükségük lesz rá.

A pénzügyminisztérium – mint arról hétfői lapszámunkban hírt adtunk – arra hivatkozva perel, hogy némely közbirtokossági tagok telekkönyveiben az 1920–’30-as évekből származó bejegyzések pontatlanok, az állam akkoriban kisajátította az erdőt, amiért talán kárpótolta is a tagságot. Az ozsdolaiak szerint ez nem történt meg.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük