Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Tizenöt bevetés egy hónap alatt

Tizenöt bevetés egy hónap alatt Kovászna megye

Csütörtök délben a baróti tűzoltóállomásnál tartott beszámolót Tamás Sándor megyetanácselnök, Lázár-Kiss Barna András, Barót város polgármestere, valamint Adrian Simtea megyei tűzoltóparancsnok, a katasztrófavédelmi felügyelőség vezetője.

Hirdetés
Hirdetés

A kiértékelő beszámolóra az alkalmat az szolgáltatta (már azon kívül, hogy érezhetően elkezdődött a kampány, és vélhetően szükségét érzik javítani a jelenlegi városvezető fölöttébb kedvezőtlen megítélésén), hogy a baróti tűzoltó- és rohammentő-állomást pontosan egy hónappal ezelőtt adták át. Mint a számadásból kiderült, az itt dolgozóknak nem telt unalmasan az első hónapjuk, ugyanis nem kevesebb mint tizenöt bevetésen vettek részt, közben életeket és értékeket is megmentve.

Lázár-Kiss Barna polgármester elöljáróban leszögezte: úgy érzi, a baróti mentőállomás létesítése jó, hasznos befektetése a városnak, mely az itt élő emberek javára és hasznára válik, s ezt a mentőállomás működése óta eltelt alig egy hónap is bizonyítja már. Példának megemlítette egy 9 éves, balesetet szenvedett kislány esetét, akit – a korább megszokott gyakorlattól eltérően – nem kellett kórháztól kórházig hordozniuk a a Barót–Sepsiszentgyörgy–Brassó útvonalon , hanem a helyi rohammentő egység közbelépésével és közbenjárásával mentőhelikopter vihette egyenesen Marosvásárhelyre.

– Személyesen is megérintett ez az eset, örvendtem annak, hogy jól, összehangoltan működött a mentés, és külön örvendek annak is, hogy a kislány most már jól van – hangoztatta az elöljáró.
Simtea alezredes elmondta, a június 2-a óta eltelt hónapban 15 esethez kellett kivonulniuk a baróti tűzoltóállomás alkalmazottainak. A közbelépéshez legtöbb esetben 10-15 percre volt szükségük – részletezte.

– Alig néhány napja Magyarhermányban egy terhes nő kért tőlünk segítséget. Bár elég messze van innen a falu, oda is 20 perc alatt eljutottunk. Örvendünk, hogy a balesetet szenvedett olaszteleki kislányon is segíthettünk, őt behoztuk a baróti sportpályáig, ahol a mentőhelikopter leszállhatott. Már tűzoltásban is volt részünk az elmúlt hónapban, oda nyolc perc alatt értünk ki. Székelyszáldoboson és Felsőrákoson az árvízvédelmi munkákban vettünk részt, Bodosba egy öngyilkosságot megkísérelő személyhez kellett kivonulnunk – számolt be az intervenciók sokszínűségéről Adrian Simtea.

A tájékoztatón ismételten elhangzott, hogy az állomás még mindig nyitva áll azon helybéli fiatalok előtt, akik ezt a szép, nemes és nem utolsósorban jól fizetett munkát szeretnék végezni:
– A mi érdekünk is az, hogy a helyi viszonyokat jól ismerő embereket alkalmazzunk, mert jó terepismeretre van szüksége annak, aki tűzoltóként, mentősként dolgozik egy adott régióban – mondta a tűzoltóparancsnok.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2020. július 3., 16:15
    ÉRTÉKELÉS: 24

    Ön tényleg azt szeretné, hogy a tűzoltók a nap 24 órájában a hét hét napján dolgozzanak???!!!! Biztos tudja mit beszél??? Mert ha a tűzoltó dolgozik akkor valaki vagy valakik bajban sőt nagy bajban vannak.Inkább kapnák ingyen a fizetést és ne legyen senki bajban, ne veszítse el házát, javai, szeretteit !!!!