Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Tizenegyedik alkalommal adják át a Háromszék Kultúrájáért díjat

Tizenegyedik alkalommal adják át a Háromszék Kultúrájáért díjat Kovászna megye

Január 19-én, csütörtökön a 18 órától kezdődő ünnepi műsor keretében adják át a Kovászna Megyei Művelődési Központ által 2013-ban alapított Háromszék Kultúrájáért díjat. A magyar kultúra napjához kötődő esemény házigazdája idén a Bod Péter Megyei Könyvtár lesz.

Az ünnepség a Petőfi Sándor-emlékév jegyében, a legszebb magyar romantikus zenei hagyományokat idézve, zenés-irodalmi műsorral kezdődik Sinha Róbert gitárművész és Prohászka Rád Boróka irodalomtörténész előadásában a könyvtár Gábor Áron-termében. Ezt követően átadják az életműdíjnak számító rangos elismerést, melyet olyan háromszéki személyiségek ítélnek oda, akik több évtizeden keresztül meghatározták a térség kulturális életét, akik tevékenysége túlmutat a szakmájukon, hivatástudatukkal, kitartó munkájukkal egész közösségünket szolgálták.

Idén Kisgyörgy Zoltán geológus, újságíró, helytörténeti szakíró részesül ebben az elismerésben. A díjazottat Demeter László muzeológus méltatja, a díjat Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke adja át.

Kisgyörgy Zoltán, Árkos, Sepsiszentgyörgy, Barót díszpolgára, a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének nívódíjasa, a Magyar Érdemrend Tisztikeresztjének birtokosa, a székelyföldi Orbán Balázs-díj kitüntetettje idén tölti 87. életévét. 1936. június 21-én született Árkoson, ott tanult, majd a Székely Mikó Kollégiumban érettségizett, 1957-ben a kolozsvári Bolyai Tudományegyetemen szerezett érdemdiplomát geológia-földrajzból. Pályafutását tanárként kezdte, és 1960-tól a köpec-baróti, majd pedig a sepsikőröspataki szénbánya bányageológusaként dolgozott, illetve a Kovászna Megyei Turisztikai Hivatal hidrogeológus mérnökeként ásványvíz-kutatással foglalkozott. A bányaipar megszűnte után 1990-től a jelen pillanatig a Sepsiszentgyörgyön megjelenő Háromszék napilap munkatársa. Széleskörű írói és ismeretterjesztő munkásságának témaköre, amely helységeink múltjától és jelenétől háromszéki nagyjainkig, a váraktól a családkutatásokig, a mofettáktól az őslényekig, a borvizektől a harangokig terjed.

A Háromszék kultúrájáért díjat első alkalommal Szilágyi Zsolt nemzetközi hírű tenor, a Vox Humana kórus alapító karnagya, a sepsiszentgyörgyi Művészeti Népiskola volt igazgatója kapta meg, majd Gazda József író, művészettörténész következett. 2015-ben a kézdivásárhelyi festőművész Kosztándi házaspár részesült az elismerésben, 2016-ban Egyed Ákos történészprofesszor, 2017-ben Țînțar Niculina szociológus. 2018-ban Haszmann Pál Péter helytörténész több évtizedes tevékenységét díjazták. 2019-ben Nemes Levente színművész, 2020-ban Albert Ernő néprajzkutató, 2021-ben Gazda Klára egyetemi tanár, szintén néprajzkutató kapta az elismerést. Rendhagyó módon tavaly két elismerést ítéltek oda, egyiket posztumusz, az abban az évben elhunyt Deák Gyula, a Háromszék Táncegyüttes igazgatója munkájának értékeléseként, a másikat Vetró-Bodoni András szobrászművész vette át.

Idén is két díjat adnak át, a román kultúra napja alkalmából vasárnap Sepsiszentgyörgyön, a Zeneházban Háromszék Kultúrájáért elismerésben részesül Petre Străchinaru nyugalmazott tanár, akit Jánó Mihály művészettörténész méltat.

Fotó: Vargyasi Levente

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások