Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Titkolódzott a fertőzött beteg

Titkolódzott a fertőzött beteg Kovászna megye

Csütörtökön későn este arról tájékoztatta a médiát a sepsiszentgyörgyi Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház, hogy karantén alá került az aneszteziológia és az intenzív terápiás osztály is, miután két páciens esetében COVID–19-fertőzést mutattak ki. Másnap a kórházvezetőség sajtótájékoztatón számolt be az intézkedésekről, átszervezésekről.

Két páciensnél igazolódott a koronavírus-fertőzés, ezért volt szükséges a két osztály lezárása: az egyik beteg az intenzív terápián feküdt, amikor tesztje pozitív lett, így az osztályon dolgozó 13 személyt karantén alá helyezték, a személyzet többi tagja, 46 személy otthoni elkülönítésre kényszerült. A másik beteg külföldről érkezett haza, ám ezt az információt elhallgatta, így elsőre a tüdőkórházba került, ahonnan a tünetek miatt a fertőző osztályra helyezték át. Mindkét esetben járványtani kivizsgálás indult, a beteggel érintkező egészségügyiek pedig házi karanténra kényszerültek. A kórházigazgató arra is kitért, hogy csütörtökön este 7-re volt tehető a koronavírussal fertőzött kórházi alkalmazottak száma, a karantén alá helyezett osztályon bennfekvő, tesztelt betegekből (29 személy) csütörtök délutánig senkinek a teszteredménye nem lett pozitív, így ezek egy része hazamehetett, és otthoni elkülönítésbe került.

Kiderült, hogy a továbbiakban a sürgős eseteket helyzetenként mérlegelve Kézdivásárhelyre vagy Brassóba irányítják át, illetve az újszülészet-nőgyógyászati sürgősségi eseteket továbbra is a kézdi kórházba irányítják.

Hirdetés
Hirdetés

Pénteken délelőtt András-Nagy Róbert kórházigazgató sajtótájékoztatón számolt be arról: átszervezésekre kényszerülnek, hogy megemelhessék a kórház kapacitását, az átrendezés és az osztályok átszervezése, ezek fertőtlenítése már elkezdődött – nyilatkozta.

A fertőző épületét meghagyták tartaléképületnek, a főépületet pedig átadják a koronavírusos betegek kezelésére, az intenzív terápia továbbra is az eddigi helyén marad, ott kezelik majd a pozitív tesztel érkező betegeket. A főépületben marad a koronavírusos és koronavírus-gyanúval érkező betegek számára a radiológia, míg a belgyógyászat épületébe költözik az MR és a sürgősségi CT, illetve más patológiák diagnosztizálása.

A kórházigazgató kiemelte, az intenzív osztály lezárása megnehezítette az onkológiai kezelésre várók helyzetét, ezért új tervekre szorulnak: a tüdőgyógyászatot felköltöztetik a fertőző épületébe, így amikor kiürítették és fertőtlenítették a tüdőgyógyászatot, az épület felső szintjén, külön bejárattal, a főbejárattól elválasztva oldják meg az onkológiai betegek bejárását.

– Azt szeretnénk, hogy akinek nem halasztható a kemoterápiája, azokat ebben az időszakban is fogadják – hangsúlyozta az igazgató.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2020. március 30., 10:27
    ÉRTÉKELÉS: 21

    Tisztelem a másikat még akkor is mikor nem érdemli meg , de ez már felháborító , hogy ennyire felelőtlen tud lenni valaki , megfertőz másokat , és most kétségbeesetten várja a segítséget , nem gondolva mások egészségére – felháborító !!!