Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Termékvásár Ozsdolán

Termékvásár Ozsdolán Kovászna megye

Termékvásárt rendezett az Angustia Egyesület július 21-én Ozsdolán. A rendezvény megnyitásakor Fülöp István, az Angustia elnöke, elmondta, hogy a vásárok szervezése tevékenységi körükbe tartozik, és igyekeznek minél több falut bevonni a programba.

Minden vásárnak megvan a maga tematikája, amit próbálnak valamelyest a falu jellegéhez igazítani. Így lett az ozsdolai termékvásár fő motívuma a gyógynövény.
Szombaton délután két órakor már nagy volt a nyüzsgés az ozsdolai Zsögön Zoltán Kultúrotthon udvarán. Termelők érkeztek, foglalták el asztalaikat, és pakolták ki házi termékeiket: mézet, házi kenyeret, kürtős kalácsot, sajtot, fából készült edényt, még székely ruhát is lehetett vásárolni. A háttérben népzene szolgáltatta a vásár sajátos hangulatát, amit még a piactérre zúduló gyors zápor sem tudott elrontani. Délután Balázs Melinda Erzsébet, aki nevelőként dolgozik Böjte Csaba csíkszeredai gyerekotthonában, tartott előadást a gyógynövényekről. Elmesélte többek között azt is, hogyan került kapcsolatba a növényekkel, és hogyan alakították át a csíkszeredai gyermekotthon gaz lepte kertjét egy „gyógynövény-paradicsommá”.
Az előadás után az ozsdolai, valamint a Perkő néptáncegyüttes előadásával zárult a rendezvény.

Balázs Etelka

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2018. július 23., 18:37
    ÉRTÉKELÉS: 0

    Csak azt sajnálom, hogy sehol nem hirdették meg, hogy az értékes rendezvény csak szombaton fél délután lesz nyitva. Így helytelen értelmezett kényelemből, csak vasárnap ruccantunk Ozsdolára, lesz időnk egész nap bámulni, s a túlfütött emlékező misére következő jeges hidegzuhanyt kaptunk. A mi szégyenünk ne legyen a maguké.