Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

„Telefon nélkül nem létezünk?”

„Telefon nélkül nem létezünk?” Kovászna megye

„Ha valakinek nincs mobiltelefonja, akkor nem is létezik?” – tették fel a kérdést egy nemrég elhunyt személy hozzátartozói, akik arra panaszkodtak lapunknak, hogy a betegségben elhunyt férfi nem tudta értesíteni hozzátartozóit, mert a megyei sürgősségi kórház egyik osztályán nem kapott senkitől, a személyzettől sem pár percre egy maroktelefont. Az illetékeseknél érdeklődtünk.

November 12-én szállították kórházba azt a sepsiszentgyörgyi férfit (név a szerkesztőségben), akire körülbelül 2 hét után találtak rá hozzátartozói, miután arra figyeltek fel a szomszédjai, hogy kutyája a lakásában nyüszített.

– A kutya több napon át vonított, a szomszédok pedig értesítették a rendőrséget. Tudomásunk szerint a rendőrség elsőre a kórházban kereste, ahol azt mondták, hogy nincs beutalva, erre a rendőrség a tűzoltókat riasztotta. Végül a tűzoltók betörték a testvérem lakásának ablakát, így hatoltak be, és mentették meg a kutyát. Utólag kiderült, hogy a testvérem mégis a kórházban van, és kétszer meg is műtötték időközben gyomorfekéllyel. Végül csütörtökön kiengedték, és szombaton reggel meghalt mellettem – panaszolta az 51 éves elhunyt testvére.

A család elmesélte, hogy az elhunyt – korábbi állításai szerint – telefont kért, hogy hívhassa testvérét, ám senkitől, még a nővérektől sem kapott készüléket.

András Nagy Róbert, a sepsiszentgyörgyi megyei sürgősségi kórház igazgatója elképzelhetetlennek tartja a vádakat.

Hirdetés
Hirdetés

– Kizártnak tartom az esetet, hiszen mindenik osztályon, az intenzív terápián is van egy külső vonal (a telefonszámok a honlapunkon fel vannak tüntetve), és ezek nem csupán kintről, de bentről is használhatók ilyen vagy hasonló helyzetekben, illetve az ügyeletvona­lak­nak is mobiltelefonjaik vannak. De említhetnék olyan példákat is – ezeket jómagam utólag tudtam meg –, amikor egy idős nőnek a kiutalásnál nem volt pénze, így az asszisztensek adtak neki taxira, gyógyszerre, és sorolhatnám. Kizártnak tartom, hogy ilyen körülmények között valakitől megtagadták volna a telefonhívást – részletezte a kórházigazgató. Tőle tudtuk meg azt is, hogy van ugyan bizalmassági protokoll a kórházban, de a családtagoknak telefonon is adnak adatokat a betegről.

– Az is furcsa, hogy a rendőrség nem találta meg nálunk az illetőt. Mindenik betegnek karkötője van, amire fel van tüntetve a neve és az adatai, bárhol lehet azonosítani bármikor az informatikai hálózatnak köszönhetően. Több éve voltak ugyan olyan állapotok, hogy egy betegért körbe kellett telefonálni az egész kórházat, de ez már a múlté. Ha pedig névtelen személyt hoznak be hozzánk – önkívületi állapotban, akinél nincsenek íratok –, akkor azonnal értesítjük a rendőrséget – összegzett András-Nagy.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2018. december 10., 14:14
    ÉRTÉKELÉS: 1

    És ha mégis van mobil telefonja ????? Az úton összeesik, sürgösségre kerül, rövid időn belül meghal, hozzátartozói nem tudják hol van és telefonján hívják ….. 5-10-20 hívás és senki sem veszi fel a telefonját …… végül is a sürgösség és rendőrség beavatkozásával találják meg ( de nem ők értesítik a hozzátartozókat … )