Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Tega hosszú távon is

Tega hosszú távon is Kovászna megye

Tizenkét évre kötelezte el magát a sepsiszentgyörgyi Tega Rt. hulladékgazdálkodási közszolgáltatást végző vállalattal szemben Barót város tanácsa. A szerződés eddig két évre volt érvényes, most 2029-ig hosszabbítottak.

Kérve a tanácsosokat, hogy adják beleegyezésüket a szerződés meghosszabbításába, Lázár-Kiss Barna polgármester nem talált elmarasztalnivalót a cég Baróton kifejtett eddigi munkájában. Úgy értékelte, bár biztosan vannak elégedetlenkedők is, a Tegáról általánosan azt mondhatni, rendesen végezték a rájuk bízott feladatokat a városban. „Gondolom, ez ezután is így lesz”– jegyezte meg, hozzáfűzve, ha esetlegesen drágítanák a szemétdíjat, az csakis azért lesz, mert a maga során a cég is többet kell, hogy fizessen a hulladéklerakónál.

Dimény László néppárti tanácsos módosító javaslattal élt, éspedig, hogy a szerződést egyelőre csak a jelenlegi tanács megbízásának végéig, azaz 2020-ig hosszabbítsák. Kotecz Attila ülésvezető az RMDSZ-frakció nevében ennek a javaslatnak a megbeszélésére ötperces szünetet kért, de hiába: a szövetség tanácsosai csak az eredeti határozattervezetet, a szerződés 2029-ig való meghosszabbítását találták elfogadhatónak.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2017. március 9., 12:50
    ÉRTÉKELÉS: 3

    Kezdin is eroltetik a szelektiv hulladek gyujtest.De,ameddig nincs kiepitve egy jol mukodo rendszer hogy lehet szelektiven gyujteni ?Amig nincsenek olyan szemettarolok amelyekbe nem lehet bele kuszni-maszni hogy abban turkaljanak,kiuritven a zsakokat es ossze vissza dobigaljak azok tartalmat ott helyben vagy par lepessel tovabb,addig…….Es ha szelektiven gyujtunk elmeletileg olcsobb kellenne hogy legyen a szemet szallitas a lakok szamara hiszen a szejjel valogatot szemetet dragaban tudjak eladni.Nem de?Minek is beszelunk szelektiv szemet gyujtesrol amikor a Lecfalv-i szemettarolo van is meg nincs is.

  • User
    Dátum: 2017. március 9., 15:26
    ÉRTÉKELÉS: 2

    Felháborító, hogy az uszodába a polgármesteri hivatal minden alkalmazottja ingyen bemehet és az oktatók, akik hozzák a pénzt, belépőt fizetnek.Én ha az úszóedzők helyében lennék , egy hónapig nem tartanék edzéseket, lássuk a sok ingyenélőnek ez tetszene-e. Sepsiszentgyörgy lakosai! Meddig tudnak velünk mindent önkényesen lenyeletni? Hol a székely virtus? Itt nem az van , hogy a román hatalom packázik velünk, hanem a saját fajtánk polcra feljutott emberei saját kedvük és hasznuk szerint döntenek.