Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Tarthatatlan az állapot

Tarthatatlan az állapot Kovászna megye

A Csernáton községhez tartozó Ikafalván pár napja 14 juhot ölt meg a medve, terepszemlénk során kiderült, a helyzet még ennél is súlyosabb, a medvék jelenléte már annyira mindennapivá vált a faluban, mint mondjuk városon a kóbor kutyáké. A veszély viszont sokkal nagyobb, ezt igazolják az nagyvadak által okozott károk is, akárcsak a polgármesteri hivatalban egyre halmozódó kártérítési kérelmek.

Egy hete történhetett, hogy az ikafalvi Bakos Ferenc portájára – az iskola szomszédságában! – bement a medve, ahol szabályszerűen lemészárolta a nála megőrzésben levő juhokot.
– Aznap éjjel háromkor is kijártam, akkor nyomát sem láttam a medvének. Később viszont a juhokra tört, és szétmarcangolta őket – mesélte Bakos Ferenc, aki szerint tavaly ősz óta egyre gyakoribbá vált a medvetámadások száma.
Ezt igazolta a helyi Dezső Győző beszámolója is, aki a minap majdnem szembement egy medvével az úton. Tőle idén nem ragadott el jószágot, de tavaly biza megdézsmálta az állományt. Dezső azt állítja, több nagyvadról van szó, amelyek mindenféle probléma nélkül járkálnak a falu között. Egy másik lakos, Kovács Emil arról számolt be, hogy május végén, fényes nappal a pásztor szemeláttára támadott meg a csordából egy tehenet a medve. A jószág bezuhant a marton, és nyakát törte.
A medvés beszámolók sora egyre csak szaporodott, amint a falubeliek értesültek arról, hogy az újságnak panaszkodhatnak: volt, aki arról számolt be, hogy a medve este 8 órakor tört be a gazdaságába, máshoz a pajta ablakán keresztül akart bemenni. Volt, akinek a tyúkjai bánták a találkozást, de olyan is akadt, akinek a kutyájával végzett. A gazdák panaszában egybehangzó volt, a medve valós veszélyt jelent, és a hatóságok tehetetlenek. „A kárt megtérítik, de a medvéket nem lövik. Inkább fizetnek” – hangoztatták, és abban is egyetértettek, hogy több medve is portyázik a faluban, van bocsos és bocs nélküli is.
A csernátoni polgármesteri hivatalnál a kártérítési kérelmek vaskos dossziéja igazolta: nem légből kapott a helyiek panasza. Fábián Sándor megbízott polgármester elmondta: január óta több mint 30 panaszt nyújtottak be a helyiek, többségük ikafalvi. Ezeket a panaszokat továbbították az illetékes szerveknek, hogy a gazdákat megkaphassák a kártérítést.
Fábián azt is elpanaszolta, hogy a medvetámadások az önkormányzat kasszáját is terhelik, hiszen a polgármesteri hivatal dolga, hogy a megölt állatok tetemét elhamvasztassa, egy tehén hamvasztásáért pedig 2 ezer lejt kell fizetni.
– Tudjuk, hogy nem szabad a medvéket kilőni, de ez a helyzet tarthatatlan, és meg akarjuk előzni a bajt, mielőtt emberre támadna. Ezért az érintett vadászegyesületekkel közösen még a héten kérelmezni fogjuk a medvék kilövését – szögezte le Fábián.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2018. július 24., 8:35
    ÉRTÉKELÉS: -2

    Nem kellene az erdeszet a falu hataraban levo erdokbe vegezze az etetest (mint ahogyan ezt Csernatonban is teszi!) es akkor a medvek nem kapnanak be a faluba.Na de ez a cikk hihetetlen mivel sem egy foto a szetmarcangolt juhokrol,sem egy foto a faluban setalo medverol.Ma a tehnologia vilagaban,mikor meg a csobanoknak is modern mobil telefonjaik vannak,azert ez hihetetlen,hogy senki nem kapta lencsevegre a medvet.Es amint a cikk irja „ezt igazolta Dezso Gyozo aki a minap majdnem szembement a medvevel…”Ezen csak rohogni lehet.Gyozike,most szembementel a medvevel,vagy majdnem szembementel vele.Mert a ketto kozt nagy kulombseg van.En azt hiszem,hogy te a vadaszokkal mentel szembe akik fizettek neked,hogy ilyen hulyesegeket mondjal a sajtonak. Dezso,amint a cikk irja,meg azt is allitja,hogy tobb nagyvad is jarkal a falujukban. Biztosan a vadaszni vagyo „nagyvadakra” gondolt eme kijelentese kapcsan.

    • User
      Dátum: 2018. július 24., 8:38
      ÉRTÉKELÉS: 10

      ha mar olyan csoro lali vagy, aki sajnalja az ujsagot megvenni, akkor estleg nezd meg a cimlapot NETTEN ha marcangolt juhot akarsz latni 🙂 ott van.

    • User
      Dátum: 2018. július 25., 15:54
      ÉRTÉKELÉS: 7

      Kedves ketelkedo olvaso lehetett nezni 3napig a tetmeket a helyszinen es mar az utca vegerol lehetett erezni az elhalt allatok oszlasnak indult szagat mivel 3dik nap szallitottak el a tetemeket ea addig nem szabadott hozzajuk nyulni. Milyen jogon vadolhatjuk embertarsainkat azzal hogy miket allitanak? Az ember nem szivja a kisujjabol a torteneteket. Es igenis rengeteg medvetamadas volt eddig Ikafalva. Es aki nem hiszi lehet jonni a faluba este 11 es reggel 6-7kozott nezelodni hogy milyen nyugodtan setal az utcakban es hanem a fouton a medve. Igaz hogy egy juhert karteritest adnak 350lejt es a tyukert 80lejt de ez meg mind nem eleg ahho, hogy lassan az ember sotetedes utan az udvarara sem tud kimenni.

  • User
    Dátum: 2018. július 24., 8:33
    ÉRTÉKELÉS: -7

    Ja es meg valami.Hamarosan (decemberben!) ujraindul a Szabad Europa Radio Romanianak sugarzo musora.Ebben a musorban (igeretet kaptunk mar ra!) minden heten lessz egy olyan adas melynek cime „Salvati padurile si ursii din Romania”.Itt majd tenyekkel es bizonyitekokkal fogjuk Romania,az Europai Unio es az Amerikai Kongresszus ele tarni a Romaniaban torteno erdopusztitasok es a vadallomany legyilkolasat,melytol sem a Basescu partja,sem az UDMR,sem pedig a PSD nem idegen.Mert sajnos ezen bolsevikok es leszarmazottjai a 27 ev aldemokraciaban csak a pusztitast tudjak maguk utan folmutatni.Itt majd nem lehet hazugsagokat terjeszteni es remmeseket meselni a medvekrol mint a Romaniai bolsevista mediakban.Es az Internet-en is lessz oldala a Szabad Europa Radionak,melyen nevvel vagy aki nevet nem vallalja,az nevtelenul elmeselhet barmilyen tortenetet a temaval kapcsolatosan.Sot egyeb temakkal kapcsolatosan is!

    • User
      Dátum: 2018. július 24., 18:14
      ÉRTÉKELÉS: -1

      igazad van. azokat a juhokat a medvedisznoember olte meg. bar ez sem feltetlen igaz, mert volt aki ugy latta, hogy egy szurke ufokat szallito urhajo lovoldozte le oket intergalaktikus ballisztikus raketakkal. Am teged nem keresnek a hatar orok? Nem egyebert, csak mar reg tullepted az agymosottsag hatarat….

  • User
    Dátum: 2018. július 24., 10:49
    ÉRTÉKELÉS: 1

    Es meg valami.Klemmet,az amerikai nagykovetet hiaba hivjatok segitsegul vadaszat ugyben,mert amit titkoltok az utolso Hargita megyei talalkozorol,zart ajtok mogott ,a focelotok nem a kissebbsegben elo magyarsag autonomiaigenye volt,hanem az,hogy meggyozzetek az amerikai nagykovetet,hogy tamogassa a medvek kilovetesi engedelyet Romaniaban. Csakhogy Klemm azt fogja majd tenni amit az amerikai kongresszus parancsol neki es nem azt amit az UDMR hazudik neki!Ugy, hogy nagy remenyeket e talalkozashoz ne fuzzetek vadaszat ugyeben.

  • User
    Dátum: 2018. július 24., 10:35
    ÉRTÉKELÉS: 6

    Ha mar nyugatot majmojuk…mindenben,a nagy allatvedok,,ingyenelok,,nezenek mar utanna miert nincs ilyen problema Ausztriaban-Nemetorszagban-Angliaban-Franciaorszagban?A franciaknal ha egy farkas ketszer kart tesz a nyajban nem kell miniszteri engedely a kiloveshez.Mivelhogy….mi a koborkutyak-kobormacskak orszaga vagyunk,na meg a vadalatok mekkaja,ennyi allatvedo(ingyenelo)Europaban nincs.A falusi a kertjebe nem mehet ki gyumolcserestol kezdve mert ,,karos lehet az egeszsegere,,Viszont egy varosi tombhazlako probalya megmondani neki mi a jo?

  • User
    Dátum: 2018. július 24., 11:26
    ÉRTÉKELÉS: 0

    A fel Romaniat viszi az ar a kontrollalatlan erdoirtasok vegett de nektek ugy latom egyeb gondotok nincsen mint az,hogy az erdok utan a medveket is elpusztitsatok.Pedig most lessz amivel foglalkozzatok mert a ma 23 oraig ervenyben levo sarga viharjelzest ,holnap este 21 oraig hosszabbitottak meg Kovaszna megyenek.De ezzel meg nincs vege,hiszen egeszen a jovo het elso feleig,minden nap viharok es zaporesok lesznek.Dobrodzsanak peldaul ma estetol,holnap 21 oraig narancssarga viharjelzes van ervenyben es orszagszerte az idojaras viszontagsagainak fuggvenyeben barhol valtozhatnak a jelzesek.Ugy hogy a medvek gyilkolaszasa helyett illene a telepulesek vedelmet elokesziteni!(lehet batran minuszozni a kommentet !!!)

    • User
      Dátum: 2018. július 24., 16:34
      ÉRTÉKELÉS: 0

      Meg tudnál nevezni konkrétan egy olyan parcellát, ahol jelenleg „kontrollálatlan erdőirtás” folyik? Csak egyet… A tényszerűség kedvéért.

  • User
    Dátum: 2018. július 24., 11:09
    ÉRTÉKELÉS: -1

    Nem „majmojuk”,hanem majmoljuk!Nem „nezenek”,hanem nezzenek! Es igen is,egy varosi tombhazlakonak is jogaban all,ugyanugy mint a falusinak,orszaga termeszeti kincseit es vadvilagat vedelmezni!

    • User
      Dátum: 2018. július 25., 0:57
      ÉRTÉKELÉS: 1

      onnan tudja, hogy ő is ott volt a zárt ajtók mögött, a zárt ajtok mögött a pszichiátrián. onnan szokott írni, már amikor az ápolók engedik…..

  • User
    Dátum: 2018. július 24., 12:19
    ÉRTÉKELÉS: -4

    Hát a címlapfotó inkább bizonyíték, mint a te légből kapott állításaid, rémképeid! Amíg nem árulod el, hogy melyik ujjadból szívtad az „erdőpusztításra” vonatkozó „adataidat” (egy hónapja tettem fel a kérdést, azóta hallgatsz vele, mint … a fűben) , addig te erdő- és medveügyben csak a szélhámos vagy. Vagy fizetett provakatőr. Helyesírásból pedig végképp ne adj leckét senkinek…

  • User
    Dátum: 2018. július 24., 12:43
    ÉRTÉKELÉS: 3

    Ugy gondolod,hogy ha valakik zart ajtok mogott targyalnak ettol meg a titok nem szivaroghat ki?! Csak nem nezel olyan hulyenek,hogy megadjam neked a kiszivarogtato hirforras nevet.

  • User
    Dátum: 2018. július 24., 13:03
    ÉRTÉKELÉS: 0

    Igen.Mas mindenki hulye erdougyben, csak te es az Udmr se..nyaloi vagytok az okosak! Biztosan az esoviz hozta nekem ezeket a” legbolkapott allitasokat”.Peldaul tegnap Szeben es Arges megyekben,ahol nem is annyira a lezudulo viz,mint inkabb a vele erkezett ronkfak okoztak a legtobb kart.Vagy az ejszaka folyaman az Onesti-Kezdivasarhely (DN11) utszakaszon,ahol az osszegyult esovizek kotormelekekkel es ronkfakkal torlaszoltak el a 11-es orszagutat.

  • User
    Dátum: 2018. július 24., 15:37
    ÉRTÉKELÉS: 6

    Az orszag kincseit vedo ,,allampolgart.. meg a nagymellenyes allatvedot meghivjuk Ikafalvara,osszehivjuk az embereket es sorolya fol az allaspontjat miert kell ennyire vedeni a ,,kincseket,,.Es majd eltudunk beszelgetni szemtol szembe,ne itt kelyen sertegetni az embereket.

  • User
    Dátum: 2018. július 24., 16:23
    ÉRTÉKELÉS: 5

    Én nem „mindenki másról” beszéltem, hanem kizárólag rólad. És csak azért, mert számomra bebizonyosodott, hogy fizetett nagyotmondó vagy, amiket írkálsz, teljesen alaptalanok. Látom, szeretsz királyi többest használni, amikor magadról beszélsz, de ettől még a nyeletlenségeid nyeletlenségek maradnak. Most, hogy meghívást kaptál Ikafalvára, alkalmad leszmeggyőzni az embereket, hogy a medve csak játék… Sok sikert!

  • User
    Dátum: 2018. július 24., 17:56
    ÉRTÉKELÉS: 5

    Ja.Most mar „kontrollalt” erdoirtas folyik.Csakhogy ez attol fugg,hogy ki vagy kik kontrollaljak.Mert tudod baratom,tolvajok altal vezetett orszagban nem nehez a tolvajnak hivatalos papirt beszerezni,hogy mocskos uzleteit ezzel igazolni tudja.

  • User
    Dátum: 2018. július 25., 10:44
    ÉRTÉKELÉS: 2

    Az embereket meggyozni csak ott lehet, ahol a jozan esz vezeti oket.Ott ahol bolsevik hazaarulok mossak az emberek agyat ott nehez az ilyeneket meggyozni barmirol!

  • User
    Dátum: 2018. július 25., 21:01
    ÉRTÉKELÉS: 7

    Draga baratom.En egyaltalan nem ketelkedem az egyszeru emberek allitasaiban es abban sem,hogy a medve valoban bejar ugy Ikafalvara mint ahogyan a tobbi erdo kornyeki falvakba is.En a vadaszok es erdeszek szandekaiban ketelkedem,akik eloideztek ezt az allapotot ebben az orszagban.No meg az erdok kiirtoiban.Mert a medve problema nem mai,se nem tegnapi problema,hanem mar jo par evvel ezelotti.Es ha ez a problema nem ujkeletu,akkor a megoldas nem az osszes medve kilovetese kene legyen,hanem a problema valos gondjait kene orvosolni.Azt,hogy azonnal leallitani az erdovagasokat es a kivagott erdoket ujraultetni.Mert egy olyan orszagban ahol harom valtasban pusztitjak az erdoket (meg ejszaka is,reflektorfenynel) ez a problema soha nem fog megoldodni csak egyfelekeppen.Ugy,hogy teljesen el fognak tunni az erdok is es a medvek is.Es ez az amivel en szemelyesen,es meg sokan masok (akik jozanul gondolkodnak) soha nem fogok(fogunk) egyeterteni.

  • User
    Dátum: 2018. július 26., 10:25
    ÉRTÉKELÉS: -16

    BREAKING NEWS: Az amerikaiak lecsereltek a Romaniaban kirendelt nagykovetet (a Klemmet) Zukkermannra.Ennek meg „zs „betu is van a neveben.Hatha az orszagot uveggyongyert elado hazaarulo rablobandanak tobb szerencseje lessz majd az uj nagykovettel. Sajnos!

  • User
    Dátum: 2018. július 26., 13:35
    ÉRTÉKELÉS: 1

    Es meg egy BREAKING NEWS:Romaniaban nem csak a medveket vegzik ki,hanem a disznokat is.A tegnap ket megyeben a zsandarokat kellett kihivni mert az emberek ratamadtak a sertespestis ellen kuzdo kommandora.Mint tudjatok a sertespestist csak az allatok elpusztitasaval es elhamvasztasaval lehet legyozni.De a nagy hir nem ez,hanem amit Petre Daia agrarminiszter nyilatkozott ma.O ugyanis azt mondta.hogy:”A disznok kovegzese egyenlo a Holokauszttal.” Na gondolhatjatok,hogy ez a kijelentes milyen folhaborodast keltett a pajszosok kozt.Olyat,hogy a Realitatea tv-n egyes pajszosok mar a lemondasat es a fejet kovetelik a miniszternek.Pedig szegeny ember semmi rosszat nem mondott, csak osszehasonlitott ket genocidiumot.