Felhívás!

Tanévkezdés Kézdivásárhelyen

Hosszú kényszerszünet után megkezdődött az oktatás az iskolákban. A kézdivásárhelyi intézmények felkészülten várták a diákokat és a pedagógusokat, és mindent megtesznek annak érdekében, hogy a klasszikus értelemben vett oktatás normális körülmények között folyhasson.

A kantai líceumban kikészített maszkok és fertőtlenítőszerek fogadtak már a bejáratnál, a patinás oktatási intézmény folyosója pedig jelzésekkel van megkülönböztetve. Bejan András igazgató elmondta: minden egyes óvintézkedést megtettek, hogy az iskola a normalitás határán működjön, követik a tanügyminisztérium javaslatait (is).

„Azt is lehet mondani, hogy új évet kezdtünk a második félévvel. 759 diák jött iskolába, akik ma rendes oktatásban vesznek részt, betartva az egészségügyi előírásokat” – fejtette ki az intézményvezető, aki reméli, hogy nem kerülnek sem sárga, sem – a legrosszabb esetet képviselő – piros jelzésbe. „Ha vörös jelzésbe is kerülünk, akkor is nyitott lesz az iskola a kisiskolások számára” – tette hozzá.

Bejan kifejtette: rendes órarendi rendszer van érvényben, minden termet fertőtlenítettek, nem lehet gondjuk. „A helyzet legfrissebb állása, hogy amennyiben egy gyerekről vagy pedagógusról kiderül, hogy fertőzött, akkor az érintett szülőknek írásban kell letenniük javaslatukat, hogy mi legyen a továbbiakban” – summázta annak kapcsán, hogy mi lenne ebben az esetben – ami egyféle kollektív döntésnek körvonalazódik, bár nincs alkalmazási metodológiája, magyarán lehet vagy sem tesztelés.

Az igazgatóval arról is beszélgettünk, hogy meglátása szerint miként fognak ebben a rendhagyó esetben zajlani a vizsgák – erre a témára a héten visszatérünk. 

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.