Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Tanácsülés Baróton

Tanácsülés Baróton Kovászna megye

Baróton a múlt héten tartották a júniusi soros tanácsülést, még mindig online formában. Az elfogadott napirendi pontok felől Lázár-Kiss Barna polgármestertől érdeklődtünk.

Hirdetés
Hirdetés

Elfogadták a Víz utca egy szakaszának felújítási tervét, illetve ennek költségeit, csaknem egymillió lej összértékben. A Víz utcának a volt tejgyár és a városi tűzoltószertár közötti szakaszáról van szó, első nekifutásból ezt a részt modernizálnák. „A munkálat elkezdése és kivitelezése függ attól is, hogy a városkassza hogyan tudja majd az elég tetemes költségeket fedezni” – fogalmazott az elöljáró. A városban a korszerűsítési munkálatok súlypontja áthelyeződött, közben a város főutcáját a Víz utcával összekötő, úgynevezett „kollektív” híddal is dolgoznak. Ezt is teljesen újjá kellett építeni, a régi fahidat a nagy vizek használhatatlanná tették.

Lázár-Kiss azt mondta, 2-3 héten belül a gyalogosok számára megnyílik az új híd, a napokban tették a helyükre annak betongerendáit. A tanácsülésen ugyanakkor elfogadták Barót csatlakozását egy, a megyei vízszolgáltató által megpályázandó uniós programhoz, mely a Baróthoz tartozó falvak víz- és csatornahálózatának kiépítését tenné távlatilag lehetővé. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
    • User
      Dátum: 2020. június 30., 12:12
      ÉRTÉKELÉS: 10

      Két mandátum alatt egy félre valót dolgozni, nem nagy művészet! Ha Vargyashoz hasonlítjuk Barótot, akkor mintha történt volna valami, de ha Bardoc községhez, akkor Baróton és a hozzá tartozó falvakban még sötét középkor van! Most, hogy pár dolog befejezését a választási kampány idejére időzítették, úgy tűnik, mintha erőssen dolgoznának, de ez csak szemfényvesztés. Lázár Kiss’kaliber’ Barnának túl nagy ez a feladat, ezt mindenki látja, akinek szeme van!

  • User
    Dátum: 2020. július 1., 0:57
    ÉRTÉKELÉS: 3

    ..ez a beszamolo,nem ugy hangzik,hogy biztos lenne,nagyon elvan kesve az egesz,Lazar ur, nem Barot vezetesere valo,valahol raktarosnak talan megfelel de egyaltalan nem a polgarmesteri szekbe..8 esztendo ugy elszalt…