Tanácstalan vargyasi tanács

Tanácstalan vargyasi tanács Kovászna megye

Pénteken, december 13-án a vargyasi tanács rendkívüli ülésére kellett volna sor kerüljön, melynek napirendi pontján szerepelt volna új alpolgármester megválasztása is a leváltott Szőcs Dénes helyébe, ám mivel a tanácsülésen az RMDSZ tanácsosok nem jelentek meg, az ülést a megnyitás után rögtön be is zárták, lévén, hogy nem volt meg a kvórum, vagyis a határozatképességhez  szükséges legkisebb létszám. Ez jelen esetben hat tanácsost jelentett volna a tizenegyből, de csak öten voltak jelen, az öt RMDSZ tanácsos és a leváltott alpolgármester, Szőcs Dénes is hiányzott.

A jelenlevők a helyzetet különösebben nem kommentálták, Farkas Domokos néppárti tanácsos mindössze annyit jegyzett meg, hogy a jelenlét, vagyis annak hiánya nem politikai álláspontot, hanem a falu problémáihoz való emberi hozzáállás hiányát és a nemtörödömséget tükrözi. Sütő Lehel polgármester annyit fűzött hozza, hogy a község ügyeit, ha így állnak a dolgok, kénytelenek lesznek alpolgármester hiányában továbbvinni, ami mindenképpen nehezebb feladat lesz, mint eddig, de megoldják. Az alpolgármester választást ebben az évben már semmiképp sem tűzik ismét napirendre.

Az ülés után azt a hírt kaptuk, hogy előző nap az RMDSZ vezetése gyűlést tartott a faluban és elképzelhető, hogy az RMDSZ tanácsosok egységes távolmaradása felsőbb utasításra történt. Ezért megkerestük Farkas Sándor RMDSZ-frakcióvezetőt, aki ezt a hírt nem magyarázta, ellenben több, a tanácsülés összehívásával kapcsolatos rendellenességet szóvá tett.

Megjegyezte például, hogy általában, a megegyezés szerint, egy hónapban általában először mindig a soros tanácsülést tartják, most azonban a rendkivüli ülést hívták össze hamarabb. A sorrend felcserélése szerinte nem volt indokolt, – véleményezte,- másrészt pedig az összehívás körül is problémák vannak: nem tartják be a törvénynek azt a rendelkezését, mely szerint az összehívás kézbesítése és a tanácsülés dátuma között három munkanapnak kellene eltelnie, ezek hiányában pedig a tanácsosok nem mérlegelhetik kellőképp a tanácsülés anyagát, illetve azt sem, hogy az ülésen milyen döntést hozzanak majd. Szerinte ezek álltak az egységes távolmaradás hátterében, de szavaiból bizalmatlanságra is következtetni lehetett.

Farkas Sándor ugyanis azon a véleményen volt, hogy, ha az MPP és az EMNP korábban semmilyen problémában nem egyeztetett velük, akkor ne akarják most se azt, hogy a szennyesüket ők mossák. Miért tennénk ezt? – kérdezte. Úgy vélte, hogy Vargyas fontos problémáival senki sem tőrödik, például azzal, hogy rendellenességek vannak a szennyvízelvezető csövek lefektetése körül, amit senki sem ellenőríz, de a nemrég renovált kultúrház kapcsán sem áradtak belőle elismerő szavak- amiatt, hogy külsején a fanyag kék színezetet kapott. „Senkitől sem kérdeztek egy véleményt, csak lefestették” – méltatlankodott.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2019. december 16., 8:31
    ÉRTÉKELÉS: -2

    Tetszettek volna akkor alpolgármestert választani, amikor leváltották az előzőt. Akkor megvolt a kvórum. De ilyen, amikor nem tudja a bal kéz, mit csinál a jobb. Az EMNP kreálta a problémát azzal, hogy belement ebbe a leváltósdiba, s most, hogy nem tudja megoldani, hát ki a hibás? Nyilván, az RMDSZ! Ügyes.

  • User
    Dátum: 2019. december 16., 18:40
    ÉRTÉKELÉS: 4

    Farkas Sándornak: Azért van kékre “festve”, mert a székely gazdaságoknál is uralkodó a jellegzetesen magyar szín: a kék!!
    De ezt te honnan is tudhatnád….