Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Támogatás napszámosok után

Háromszéken idén nem azonosítottak a munkaügyi felügyelők feketén dolgozó napszámosokat, és az illetékesek szerint ez a sokkal kezelhetőbb, átláthatóbb elektronikus rendszernek köszönhető.

Ördög Lajos, a megyei munkaügyi felügyelőség vezetője kérdéseinkre elmondta, Háromszéken leggyakrabban a mezőgazdaságban, erdőtakarítási munkálatoknál, illetve a kultúra terén (például plakátok kiragasztásánál) alkalmaztak napszámosokat.

– Idén a koronavírus-járvány miatt a kultúra terén nem volt akkora tevékenység, mint az előző években, így elmondható, hogy főként a mezőgazdaságban használták ki a munkaadók ezt a lehetőséget. Július végén vezették be az elektronikai rendszert a napszámosok nyilvántartásában, ez a módszer hatékonyan működik, hiszen számos előnnyel kecsegtet. Ha korábban egy munkaadónak több munkaponton indult hajnalban az őszi betakarítás, és mindenik ponthoz el kellett juttassa a napszámosregisztert, újabban telefonról, egy applikáció segítségével, a mező közepéről is bevezetheti a napszámosokat a rendszerbe. Ellenőrzéseink voltak, és elmondható, hogy működik az áttérés: idén például egyetlen feketemunkást sem találtunk a napszámosok körében – részletezte a szakember.

Hirdetés
Hirdetés

Az sem elhanyagolható, hogy amíg papíron vezették az adatokat, addig körülményes volt az adatbevitel, most a személyes adatokat könnyebb kitölteni, ha már szerepel a napszámos a rendszerben, illetve az illetékesek felé való leközlés is gördülékenyebb.

Ördög kifejtette, van kereslet a napszámosokra, annál is inkább, mert a napszámosok alkalmazásakor az állam – a kifizetési ügynökség segítségével – 3 hónapon keresztül az alkalmazásra költött összegek egy részét megtéríti. <

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük