Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Találkozás a Szentatyával

Találkozás a Szentatyával Kovászna megye

Június elsején történelmi eseménynek lehetünk szemtanúi, hiszen szombaton Csíksomlyóra látogat Ferenc pápa. Erdély ezeréves keresztény történetében ez az első alkalom, hogy Szent Péter utódja szülőföldünkre látogat, ráadásul ezt megelőzően audiencián fogadott több erdélyi, székelyföldi zarándokot. Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke április közepén kapott meghívást pápai kihallgatásra, Magyarország Nagykövetsége a Szentszéknél és a Szuverén Máltai Lovagrendnél Szalai Bélával együtt hívta meg, hogy május 15-én, a szokásos szerdai audiencián mutassák be az Iconographia Locorum Transsylvaniae című könyvet a pápának. A tanácselnök a Székely Hírmondónak számolt be erről a különleges találkozóról, egyedülálló alkalomról.

– Diplomáciai szinteken erről sosem beszélnek, de meggyőződésem, hogy egy nagyobb és megfontoltabb folyamat része ez a gesztus, hogy az erdélyi magyar embereket, csoportokat, tisztségviselőket sorra invitálják a Vatikánba. Korábban Csíkszék képviselői, három hete Böjte atya és nevelt gyerekei, valamint Tamási Zsolt igazgató úr járt Vatikánban. Két hete pedig minket ért az a megtiszteltetés, hogy ott lehettünk. Rómában komolyan készülnek a június elsejei csíksomlyói pápalátogatásra, és tesznek is azért, hogy a Szent­atya jólértesült legyen saját ügyeinkről, tudja, hova érkezik – mondta el Tamás Sándor, hozzátéve – mi ennek tudatában indultunk a Vatikán felé. Bár felnőtt férfiemberek vagyunk, mégis gyermeki izgalommal készültünk, és áhítattal gondoltunk erre az útra. Szó szerint súlya volt a találkozónak, ugyanis szerettük volna, ha Ferenc pápa nem csak átveszi, de belelapoz Szalai Béla vaskos kötetébe.

Népviseletben a Vatikánban

Eleve úgy tervezték, nyitott könyvet nyújtanak át, hogy a Szent­atya, ha csak néhány pillanatra is, de lássa, az európai kereszténység legkeletibb határain miként és meddig voltunk, vagyunk mi a bástyák – idézte fel a tanácselnök, beszámolva, hogy a tervük sikerült, a pápa érdeklődve nézte és hallgatta a csíksomlyói Szűz Mária-szobor történetét.

Szalai Bélával, az Iconographia Locorum Transsylvaniae című könyv szerzőjével. A kötet felbecsülhetetlen látképgyűjtemény, ezenfelül egyedülálló katalógusa Erdély ikonográfiájának
– Persze, azt mi is tudjuk, hogy az erdélyi ikonográfiát bemutató, háromnyelvű kötet a vatikáni könyvtárba kerül, de mégis fontos ez a könyv, hiszen releváns információkat szolgáltathat a majdani történetírásokhoz, hiteles forrás lehet a kutatóknak – mondta az elöljáró. – Abban már a meghívás pillanatában biztos voltam, hogy népviseletben megyek, ezzel is jelezve, hogy sajátos kultúránk van, jellegzetesek a hagyományaink. Ugyanez a gondolat volt a háttérben akkor is, amikor Borboly Csabával és Péter Ferenccel közösen arra kértük a zarándokokat, jöjjenek népviseletben a nyeregbe június elsején.

Pápai áldás erdélyi magyar népünkre

A háromszéki elöljáró elmesélte: a rövid találkozó végén a Szent­atya áldását kérte az erdélyi magyarokra.
– Ferenc pápa pedig megáldotta erdélyi magyar népünket; ez éle­tem kiemelt pillanata volt, és hiszek abban, hogy mindannyiunknak erőt ad a mindennapokra.

Számára ez az utazás nemcsak a pápával való találkozásról, hanem magáról a Vatikánról is szólt. Az audienciát megelőző délután a Szentszéki Magyar Nagykövetség első beosztottja, Érszegi Márk Aurél vezetett körbe a Szent Péter-bazilikában. Olyan helyeket is megmutatott, ahová csak ritkán engednek be látogatókat.

– Sikerült például ahhoz az oltárhoz is közelebb kerülnünk, amely Attila és I. Nagy Szent Leó pápa találkozásának tiszteletére épült, annak apropóján, hogy a hun vezért már csak a pápa tudta meggyőzni, hogy ne ostromolja az „örök várost”. Jártunk a bazilika alatt található magyar altemplomban is, ahol többek közt egy Szűz Máriát és egy Szent Istvánt ábrázoló szobor áll. Nem minden nemzet büszkélkedhet ilyen altemplommal. Nem utolsó sorban sikerült a Vatikán belső udvarába betekintést nyerni és kicsit a működésébe is. Jóleső érzés volt „földinkkel” is találkozni, a kézdivásárhelyi származású Kovács Gergely atyával, aki a Kultúra Pápai Tanácsának, gyakorlatilag a Szentszék kulturális minisztériumának irodavezetője. Tehát élményekből és tapasztalatokból nem volt hiány – osztotta meg emlékeit, benyomásait, hangsúlyozva: tovább erősödött benne, hogy az utazás nemcsak tapasztalás, de tanulság és üzenet is egyben.

A Római Magyar Akadémia tetődísze

Ferenc pápa csíksomlyói útja üzenet

Romániában nem mindenki nézi jó szemmel, hogy a pápa Erdélybe, előbb a görögkatolikusokhoz, majd pedig Székelyföldre, Csíksomlyóra jön.

– Az üzenet világos: a pápa ezzel az erdélyi magyarokat és Csíksomlyót felemeli, és egy olyan térképre helyezi, amelyről mások le szeretnék törölni a magyar közösséget. Ezért tisztelettel adózunk a pápa előtt, és biztos vagyok benne, hogy rengetegen leszünk Csíksomlyón. Arra kérem a zarándokokat, jöjjenek székely ruhába, hozzanak magukkal magyar és székely zászlókat, mutassuk meg, hogy sokan vagyunk, erős a hitünk. Így imádkozzunk szülőföldünkért, Erdélyért, a magyar emberekért, megmaradásunkért és jövőbe vetett hitünkért – fogalmazta meg ismételten felhívását Tamás Sándor.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2019. május 30., 23:53
    ÉRTÉKELÉS: 1

    Várjuk ki a végét! Meglehet szájkarate az egész! Olyasmi mint amikor X faluban a helyi tv n keresztül betekintést nyerhettünk a ” parlament” működéséről!😶😣

  • User
    Dátum: 2019. június 1., 19:30
    ÉRTÉKELÉS: -2

    Egy kis hümmögés fakadt ki lelkemből. Tudom a vendéglátók teljes odaadással készültek, tűrtek és örvendeztek, de egy kisgyerek buzóból elégedetlen volt : Ezek a máriák mind másolatok, mondhatnám siiányak. (csak szóltam, hogy nem mindenre terjedt ki a figyelem, vagy túlzott igyekezettel akartak megfelelni (szinte semmi tét nem volt a politikai cirkuszban)). HHMM.

  • User
    Dátum: 2019. június 2., 12:15
    ÉRTÉKELÉS: 6

    A gyulafehérvári érsekség jól lapít! Ők mit képviselnek a „semmi” közepén?! Csiksomlyón berbetéltek az állam nyelvén, Balázsfalán muklesz! Hr Ms Cv kívül Erdély elveszett!😣😭