Felhívás!

Tábortűz mellett

Ma este a napforduló és Szent Iván napja alkalmából tüzet gyújtanak a Feldoboly fölötti dombon, a Csere-tetőn, ezzel is alkalmat szolgáltatva a falu közösségének az együttlétre, mulatságra.

Az ötlettel a különböző felekezetű hívek keresték meg a faluból Bocz Gábor Sebestyén református lelkészt is, aki kérdésünkre elmondta, bár a manapság felénk már feledésbe menő népszokást Keresztelő János születésnapjához köti a keresztyén hagyomány, és inkább Nyugat-Európában kapcsolódnak hozzá különböző rendezvények (pl. „múzeumok éjszakája, vagy könyvtárak éjszakája), úgy gondolta, ez „kitűnő alkalom lenne a különböző felekezetű emberek közeledésére és a körülöttünk levő tévhitek és babonaságok eloszlatására”.

A tiszteletes egy áhítattal nyitja az eseményt, és arról kíván beszélni, hogy ez az alkalom annak a hitvallása kellene legyen, hogy a világosságnak növekednie kell életünkben, ha sokszor az is az érzésünk, hogy egyre nagyobb a sötétség a bennünket körülvevő világban.

Az eseményen nagylelkű helyiek adományának köszönhetően bográcsgulyás is készül a jelenlevőknek. Elfogyasztásához mindenkinek vinnie kell magával tányért, evőeszközt.

– Érzésünk szerint mintegy 30–50 embert szólít meg ez az esemény – mondta a lelkész, hiszen kicsi az egész faluközösség, mint a gyülekezet is. Templomunkba, közösségünkbe egyébként más felekezetűek is eljárnak, de örömmel vagyunk együtt az istentiszteleti alkalmakon és sok gyülekezeti rendezvényünket és munkánkat is szeretettel támogatják.

Legközelebb ősszel kerül sor ünnepre Feldobolyban, a református egyház minden októberben megtartja az idősek vasárnapját, illetve konfirmandus-találkozót is tervez szervezni ugyanabban a hónapban.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.