Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Szolgálatban a bölcsők

Szolgálatban a bölcsők Kovászna megye

Szombaton szentelték fel és adták át az első bölcsőket a csinódi Gyümölcsoltó Boldogasszony ökumenikus kápolna búcsúja alkalmával. Amint beszámoltunk, a székelyföldi vándorbölcső mozgalmat Sepsiszéki Nagy Balázs és felesége, Erika indította el a magyar kezdeményezés mintájára.
A felajánlott bölcsők többsége a sepsiszentgyörgyi Veres Ferenc asztalosműhelyéből kerül ki, de nemcsak Székelyföldről érkeznek felajánlások, hanem a világ különböző pontjain élő magyar személyektől és szervezetektől is. Februártól harminc bölcsőre érkezett ajánlás, és ez folyamatosan bővül, épp ezért Balázs olyan személyek segítségét is várja, akik tennének annak érdekében, hogy a vándorbölcsők szétosztásával lefedhessék a székelyföldi kisebb térségeket is (www.uzvolgye.info).
„Legszebb magyar ellenállás a bőséges gyermekáldás!” – ezzel kezdte köszön(t)ő beszédét Sepsiszéki Nagy Balázs házigazda, majd reményét fejezte ki, hogy a vándorbölcsők családokat fognak összekötni, ugyanakkor a gyermekvállalásra is ösztönző hatással lesznek. Hiszen itt Székelyföldön tudhatjuk a legjobban, hogy amelyik nemzet bölcsőbe fektet, az élni fog. <<

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2018. március 26., 23:11
    ÉRTÉKELÉS: 8

    Majd a bölcsővel fogom jóllakatni a gyermekeket! Ó, jaj, nem… Akkor majd az apjuk külföldön fog dolgozni, hogy legyen, amit együnk. Esetleg majd én is, mert kevés, ami kerül, sok gyermeknek sok ruha, sok étel, sok füzet, sok pix kell. Szuper a csonka család! Éljen a bőséges gyermekáldás.
    Mutassanak egy olyan családot, ahol minimálkeresetből itthon nevelnek 4-5 gyermeket. Sőt, már a hármat is megkereshetik. S nem olyanokról van szó, akiknek cég van, s legalább havi 2-3 ezer lejt megkeresnek a szülők, vagy legalább az egyik. Hanem arról, amikor egy keres, s az es ezer lejet, ezerkettőt. Istenem, néznek az égre, s nem látják, hogy élünk itthon!? Nem látják, hogy vagy látástól mikulásig dolgozunk, s a gyermekekre nincs idő, csak futni az étel után. A gyermekek nem azért születtek, hogy felhányódtassuk őket, mint minket annak idején. Egy évbe kétszer találkozzunk pár napra! Hát szálljanak le az egyszerű emberek közé, ne a bőséges gyermekáldásról prédikáljanak, hanem a felelősséggel felvállalt gyermekekről. Hiába szeretnénk négyet-ötöt, MIBŐL? Menjenek szolgának, mint annak idején? Istenem…