Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Szinte két órán keresztül szólt

Szinte két órán keresztül szólt Kovászna megye

Sokaknál kiütötte a biztosítékot Kovásznán, hogy húsvétvasárnap a román himnusztól zengett a város. Kopacz Levente RMDSZ-es önkormányzati képviselő szerint a rendőrök visszaéltek a rendelettel, ezért feljelentést tett az illetékeseknél.

Kopacz Levente lapunknak elmondta: a vasárnapi tettével a rendőrség többrendbeli törvényszegést követett el, ugyanis a március 28-án hozott belügyminisztériumi rendelet értelmében csak 17 és 19 órakor, kizárólag szolgálatot teljesítő, helyben álló rendőr, csendőr vagy határőr autóból kell szóljon a himnusz, és annak is csak az első három szakasza. Eközben Kovásznán 17 órától másfél órán keresztül járta a várost a rendőrautó, amely újra és újra lejátszotta a himnuszt.

Hirdetés
Hirdetés

Kopacz panaszt tett a helyi, valamint megyei rendőrségnél, és kérte az ügy kivizsgálását, illetve a törvényszegés esetében a megfelelő lépések meghozását. A zenebona miatt több kovásznai is felháborodott: sokan úgy vélték, a magyar húsvét szabotálása volt a célja, mások pedig úgy látják, a túlzásba vitt zenéléssel a manele szintjére süllyesztik a román nemzeti himnuszt a hatóságok.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2020. április 15., 9:35
    ÉRTÉKELÉS: 22

    Csak a magyar húsvétra való tekintettel nyomattákk a manelikát! Ennyit romániáról! Van vagy 2 millió kisebbség az országban akiket cseppet sem tisztelnek! Nemrég Constanțan is bőgették dicső manelejüket, pedig ott is rengetegen más nemzetiségűek!😉

  • User
    Dátum: 2020. április 15., 9:54
    ÉRTÉKELÉS: 28

    Bunkó, bocskoros, műveletlen vadoláh banda, helyi kiskirályok! A korcsitúra, oláh-székely szeszkós miniszterelnök ( aki a kézdivásárhelyi szigetelő gyárban volt ,,stagiar ,, mérnök 1988 szept. 199O között, akkor sem érte meg a bőrét, akkor is csak lógott, szivarazott, nagyokat röhögött a gyári büfében) ennyit tud, ez a megoldás, a jó kommunista szekus magyargyülölködést , nem csoda hisz az apukája is szekus volt annak idején Udvarhelyen! A ,, bakszász,, elnöktől sincs amit várni, annak idején a TR katonaságot, háromszéki székely fiúkkal csinálta Temesváron, akkor is utálta a magyarokat, állandóan hátsó szándékai voltak! Ö mint a többi szász miért nem telepedett ki? Mert ide kötötte a szekus feladata! Csürhe banda!

  • User
    Dátum: 2020. április 15., 10:45
    ÉRTÉKELÉS: 8

    Inkább a valódi gondokkal kellene foglalkozni ! Avárosban a szeméttárolók nem zárnak a rossz,ócska kivitelezés miatt,a köztpontban a vílágítás fényszenyezésnek minősül,mert fogalma sem volt aki kivitelizte az utcai világitást…sokan panaszkodnak a diszlámpák fényerejére ! Ezekkel kelleen foglalkozni…

  • User
    Dátum: 2020. április 15., 10:57
    ÉRTÉKELÉS: 7

    Ha jobban odafigyelünk a szövegre ,ez egy felhívás az elalélt népnek,sajnos még nem elégé”szar”a helyzet ahoz ,hogy a puliszka robbanjon

  • User
    Dátum: 2020. április 15., 11:09
    ÉRTÉKELÉS: 9

    Az lenn-e a legjobb, ha Erdélyt minel hamarabb, szét választanánk Romaniatol és mindenkit szépen haza kuldenenk ahol születtek! Igen ezt egy 25 éves fiatal ember írta, mielőtt le szól valaki, hogy ki az aki ekkora dolgot mer leirni. Lenn-e vége ennek a semmit mondó cirkusznak jah, hogy senki nem akarna a románok közül haza menni aki ide jött… Nincsen bajom a romanokkal, de van egy pár aki megerdemelne azt, hogy vissza kerüljön ahonnan ide jött.
    Ez a muzsikalas helyett, volna ahol jarorozzenek a rend eber oreinek!!!

  • User
    Dátum: 2020. április 15., 13:36
    ÉRTÉKELÉS: 13

    Ez is olyan, mint a december elsejei felvonulás: Caracalban semmi értelme nem lenne, na de Szentgyörgyön vagy Kovásznán ott igen: kell mutatni a magyaroknak a román zászlót, hallgattatni velük a román himnuszt csak úgy, a hecc kedvéért…

    • User
      Dátum: 2020. április 15., 17:07
      ÉRTÉKELÉS: 3

      Már nem tudom ki mondta ,de jól mondta…’Ahol vége van a barokknak ott vége van a civilizácíónak is’…És ez Erdély,azon túl …az ami van .

  • User
    Dátum: 2020. április 15., 13:52
    ÉRTÉKELÉS: 7

    Mit várunk egyebet,már ismerősök az ilyen dolgok.Most is megengedik,hogy Úr vacsorát vegyenek össze vissza járkáljanak,terjesszék a virust,pofátlanság amit müvelnek.

  • User
    Dátum: 2020. április 15., 21:02
    ÉRTÉKELÉS: 2

    Megeresztém én a logan mellet a kocsimba szerelt hangcuccot. A végén csak 2 egyenruhás rendőr marad és egy pár ülés a kocsiból. 🙂

  • User
    Dátum: 2020. április 16., 1:42
    ÉRTÉKELÉS: 5

    Nem tudom, ismerik-e, igaz volt-e, én egy régi könyvben olvastam: a negyvenes években, mikor beköszöntött a magyar világ, jókedvű magyar legények az addig arccal Budapest fele álló kovásznai román katona szobrát megfordították arccal Bukarest felé, s egy táblát kötöttek a nyakába, melyre azt írták: Bajtársaim, ha futtok, itt ne hagyjatok…bakancsot hozzatok, mert bocskorban futni nem tudok…

  • User
    Dátum: 2020. április 16., 9:03
    ÉRTÉKELÉS: 2

    Ezek szerint a barokk előtt évszázadokkal vagy éppen évezredekkel megjelent kínai, perzsa, arab civilizáció nem is volt civilizáció?