Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Színészek segítenek

Önkéntes fiatalok összefogásának köszönhetően indult tavaly ősszel a diáksztori.com oldal és az ahhoz kapcsolódó Facebook-oldal, amelyen a tanár–diák visszaéléseket hozzák nyilvánosságra. A projekt most új fázisba lépett: a feldolgozott iskolai történeteket kolozsvári magyar színészek eìs színészhallgatók előadásában mutatják be.

Az első évadban a beérkezett anonim történeteket képregényként dolgozták fel, összesen hét alkotás született, most a projekt újabb fázisában monológokat mutatnak be színészek és színészhallgatók előadásában, szintén bántalmazott diákokról, tanárokról adott esetben.

Hirdetés
Hirdetés

A kezdeményezők elmondták, a projekt elérte eredeti célját, hogy a hazai iskolai rendszerben létező, rendszerszintű problémákra, visszaélésekre rávilágítson. A történetek több fórumhoz is eljutottak, beszélnek róla, ami jó hozadéka az oldal létrejöttének, de az is igaz, hogy sokkal több olyan sztori van, ami diákok szemszögéből láttatja az eseményeket. Ugyanakkor szülők és tanárok is megjelennek a képregény-feldolgozásokban.

– Fontos, ha valaki úgy érzi – akár diák, tanár vagy szülő –, hogy hasznos dologra tud rávilágítani, elmesélné, mi történt vele, minek volt szemtanúja, azt az oldalon továbbra is megteheti. Sőt, bátorítjuk a diákokat, hogy kérjenek segítséget, ha történik velük valamilyen súlyos dolog. Az anonimitást továbbra is megőrizzük – fogalmazott Csala Dénes, az egyik kezdeményező.

Az új évadban elsőként Varga Péter, a BBTE harmadéves színészhallgatója mutatta be vizuálisan Flórián történetét, hogyan élte meg a tanítónő megalázó, megkülönböztető viselkedését. Az Érted Facebook-oldalon kéthetente teszik közzé a videókat, de továbbra is várják a bejelentéseket.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük