Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Szigorú fellépést ígérnek

Szigorú fellépést ígérnek Kovászna megye

Idén februártól lépett érvénybe az az új törvény, amelynek tükrében a környezetvédelmi felügyelőség szigorúbban léphet fel, az eddiginél hatékonyabban bírságolhatja az avart, illetve kerti hulladékokat égető személyeket.

Cândea Lucian-Florin, a Kovászna Megyei Környezetvédelmi Felügyelőség vezetője lapunk érdeklődésére elmondta, február 20-tól tilos az avar és egyéb kerti hulladékok (ágak, levelek, fűnyesedék stb.) elégetése. Az új törvény megjelenését természetesen ellenőrzések is követik majd, és ha szabálytalanságon kapnak egy személyt, akkor annak akár 800 lejes bírságot is kiszabhatnak, a jogi személyek esetében pedig ez az összeg már borsosabb, elérheti a 20 ezer lejt is.

Hirdetés
Hirdetés

A szigorításra a szakember szerint azért volt szükség, mert az égetés nagymértékben károsítja a levegőt, a levegő romlásával pedig egészségünket veszélyeztetjük.

– Háromszéken eddig leginkább bejelentések nyomán bírságoltunk ezen a téren: leggyakrabban a füst, lángok miatt háborgó szomszédok riasztottak. Utoljára tavaly szabtunk ki ezen a téren bírságot: akkor az avar­égetés miatt károk is keletkeztek, javak rongálódtak meg a tovább terjedő tűzben – részletezte Cândea, rámutatva, hogy megyénkben nem ölt nagy méreteket ez a jelenség, ugyanis a gazdák rájöttek, hogy az esetleges bírság mellett a mezőgazdasági támogatásokat is elveszíthetik, ha törvénysértésen kapják őket.

A szakember arra biztatta a polgárokat, akik tavasszal takarítják kertjeiket, fát nyesnek, hogy hulladékszállító szakcéggel vitessék el a kerti gazt, netán éljenek a komposztálás lehetőségével. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2021. március 5., 8:38
    ÉRTÉKELÉS: 5

    A Kovászna Megyei Környezetvédelmi Felügyelőség arre kellene figyeljen hogy Sepsiszentgyorgyon es szeles savu kornyeken a romak kabelokat egetve ejjel nappal ne tegyek eszt igazan szenyezve a levegot.
    Sepsiszentgyorgyon az felso uj negyenben az esti orakban nem lehet levogot kapni annyira szennyezve van itt nem buntetnek senkit – de az avar igetes az nagy buntetesekkel fog jarni mert az nagyon szenyezo — es eszt figyelni is fogjak a kornyezetvedelmi szakamberek – viszont aszt nem figyelik amikor a romak a kabelokat egetik. Nos nem figyelik mert oket hiaba is bunteteik meg mert nincs ahonnap fizesenek, fizesen megint a a magyar, roman vagy akar mas nemzetisegu – vagyis akinek van ahonat.
    Tehat a kornyezetvedelmi szakemberek nem kel kimenyenek a varosbol se csak autoba uljenek es felmenyenek az Orkore s akkor mar osztogathatjak is a bunteteseket es garantalom hogy sokat is fognak kiosztani – az mas kerdes hogy ki mernek-e menni oda es hogy mennyi penz jone be ezekbol az allamkaszaba.
    Na hat igy allnak a dolgok az avar egetesel ugy nagyjabol – megint fizet a bolond.

    • User
      Dátum: 2021. március 7., 11:51
      ÉRTÉKELÉS: 4

      Oan cég nincs és nem is lesz. Csutak, fészi, felvagdalni s a kályhában, kazánban eltüzelgetni. Pityókafőzni a disznyóknak es jó. Ha még lesz disznyó és pityóka.

  • User
    Dátum: 2021. március 8., 21:37
    ÉRTÉKELÉS: 6

    Egyetértek, hogy légkárosító az égetés.De mit tegyen az ember? A Tega nem viszi el a kerti hulladékot faluról, sem ágat sem semmit.Próbáltam megérdeklődni mibe kerül ha külön kérem hát elakadt a szavam olyan kerek összeget mondtak-Pedig pár kilométerre lakom a lécfalvi teleptől.Hajlandó lettem volna fizetni, mert tényleg nem tudom mit tegyek az ágakkal amit nem lehet a kályhában elégetni, de 500 lejt amennyit mondtak, hogy kerülne azért tényleg nem tudok kifizetni.Amit lehet a trágyadombra teszek de a diófa levelét nem lehet odatenni és az ágakat sem mert nincs mivel feldaraboljam őket és másképp sohasem fognak elrothadni.És aki építkezik az mit csináljon a hulladékkal? Megértem, hogy büntetnek de azt is meg kellene oldani, hogy legyen ahova elvinni ezeket a hulladékokat.Különben amikor érdeklődtem azt tanácsolták gyújtsam meg és megkérdeztem melyik szomszédomat az ágakkal együtt? Amikor olyan könnyen jön egy egy szél? Fura egy ország a miénk büntetnek mindenért anélkül, hogy alternatívákat adnának.Szerintem ez is egyik oka a mezei szemetelésnek.

    • User
      Dátum: 2021. március 9., 23:41
      ÉRTÉKELÉS: -1

      Jó az, csak megfelelően kell komposztálni. A benne levő juglanin – vagy juglon, ahogy újabban nevezik és, ami a növényekre növekedésgátlóként hat, megfelelő körülmények között egy év alatt lebomlik. A komposzthalom legyen árnyékban, állandóan tartsuk nedvesen, keverjünk bele földet, ganyét és egy kevés N műtrágyát.