Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Szépült Barátos központja

Szépült Barátos központja Kovászna megye

Helyszűke miatt a barátosi polgármester irodája évek óta multifunkcionális teremként működött, ott zajlottak a házasságkötések és a tanácsülések, emellett rendszerint a különféle vendégeket is ott fogadták. Ez a gond a tegnaptól megoldódott, ugyanis a kivitelezőtől átvették az erre a célra felújított épületet.

A polgármesteri hivatal közvetlen szomszédságában található, közel 300 négyzetméteres épületet, amely régebb szövetkezeti üzletként szolgált, 2008-ban vásárolta meg a helyi önkormányzat.

Hirdetés
Hirdetés

Tánczos Szabolcs polgármester elmondta: szükségesnek látták az épület korszerűsítését, hiszen számos rendezvényt az ő irodájában kellett megtartani. A Progressio LEADER-nél megnyert pályázatot követőn, tavaly nyáron láttak hozzá az épület korszerűsítéséhez. A közel 80 ezer eurós munkálat révén új tetőt, nyílászárókat és szigetelést kapott az épület, és mosdókat alakítottak ki benne. A kivitelezést végző sepsiszentgyörgyi cég munkájában eddig még nem talált kivetnivalót az elöljáró.

Tánczos úgy véli, azontúl, hogy egy, a közösségi összejövetelek számára megfelelő épülettel gazdagodott a község, javítja a falu központjának arculatát is.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük