Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Szentléleken folytatódik az útjavítás

Szentléleken folytatódik az útjavítás Kovászna megye

Tovább haladnak Kézdiszentléleken az aszfaltozási munkálatokkal, a Perkő alatt vonuló, Kiskászonig tartó utat már befejezték az augusztus 20-i ünnepségre, és a héten nekiláttak az azt folytató útszakasz előkészítésének is. Ez a volt tsz irányába fog vezetni, a település Kézdivásárhely felőli bejáratánál bukkan elő, a gáznyomás-csökkentő állomástól nem messze.

Hirdetés
Hirdetés

Emiatt sok engedélyt kellett kiváltani, egy évig egyeztettek a gázszolgáltatóval. Balogh Tibor polgármester szerint az egész falunak az arculatát befolyásolja, hiszen 5,5 kilométernyi szakaszról van szó, és biztos, hogy az aszfaltozott út miatt sokkal többen fogják a szép kilátást kínáló perkői hegyoldalt is felkeresni. Az előkészületek szerda reggel kezdődtek, amikor kirajzolták és kijelölték az ásás nyomait, csütörtökön az utca lakói gépek zajára ébredtek, kora reggel nekifogtak az ásásnak.

Nem ez az egyetlen útfelújítás, a községháza melletti út rehabilitálása is be van ütemezve. Ez a Porond irányába tart, a Vármegyén át a kővári útig. Egy másik betervezett útjavítás munkálatai is folyamatban vannak a volt tsz felé. A Vízága részről van szó, amely egy nagyon forgalmas útszakasza a falunak, hiszen a mezőgazdasági gépek zöme ezen halad át. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük