Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Szent György Napok 2017

Szent György Napok 2017 Kovászna megye

Figyeljünk egymásra – tolmácsolta Antal Árpád polgármester szavait Sztakics Éva Judit, Sepsiszentgyörgy alpolgármestere a 26. Szent György Napok nyitórendezvényén szombaton. A városnapok mindig várva várt eseménye a megyeszékhely lakóinak, de sok a távolról érkező érdeklődő is.

A programsorozatról a város elöljárója elmondta, az a céljuk, hogy Sepsiszentgyörgy minden polgára számára élményt nyújtsanak, ilyen értelemben idén különösen nagy hangsúlyt kap a közösség, hiszen a Közösségi részvétel éve van, az idei rendezvény logójában pedig visszatért Szent György lovag alakja is azt a gondolatot sugallva, hogy „a jót kellene látnunk egymásban, környezetünkben”.

A városnapok hagyományosan kulturális héttel indult, a Tamási Áron Színház színpadán a megnyitót követően a Vlad Maistorovici által vezetett Bukaresti Szimfonikus Zenekar adta elő az áthangszerelt Queen-dalokból készített összeállítását. A szimfonikusokhoz csatlakozott még szólistaként – Robin Green (zongora), Harry Cameron-Penny (klarinét) és Max Ruisi (cselló) mellett – a sepsiszentgyörgyi dobos, Ferencz Áron is. Az eseménynek külön fénypontját jelentette Luiza Zan vendégszereplése.

A 2017-es Szent György Napok első napján tartották Kostyál Márk elsőfilmes rendező Kojot című filmjének országos bemutatóját is, amelynek a városünnep egyik leg­újabb helyszíne, a felújított Művész Mozi by Cityplex adott otthont. A mai programot lásd a 14. oldalon.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük