Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Székelyföldön is lehet és érdemes jövőt építeni

Székelyföldön is lehet és érdemes jövőt építeni Kovászna megye

Megéri Székelyföldön is vállalkozni – ezt bizonyítja Kovászna Megye Tanácsának StartUp Now pályázata, amely részeként az üzleti tervek versenyének negyven nyertese egyenként 40 ezer euró támogatásban részesül. Az első öt finanszírozási szerződést tegnap írták alá, a fennmaradó 35 pályázó július 16-ig látja el kézjegyével a dokumentumokat.

Hirdetés
Hirdetés

Még egy konkrét lépés a megvalósításig – mutatott rá Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke, aki gratulált a nyerteseknek. „Székelyföldön is lehet és érdemes jövőt építeni, akinek kreatív ötlete van, dolgozni szeretne, ezzel a támogatással el tud indítani egy saját vállalkozást” – mondta a tanácselnök. Arra hívta fel a jelenlévők figyelmét, hogy készüljenek fel a bürokratikus akadályokra, hiszen Romániában nem egyszerűsödnek a procedúrák, hanem épp ellenkezőleg, ötévente megduplázódnak a papírmunkák, ugyanakkor biztatta is a pályázókat, hogy mindezek ellenére érdemes belevágni, a megyei önkormányzat munkatársai pedig minden segítséget megadnak.

Van, aki tizenötéves álmát valósítja meg a gyerekeknek szóló barkácsműhely létrehozásával, akad, aki a székely pityóka felhasználására hozott elképzelést, de olyan is van, aki közös platformra terelné a helyi termelőket, hogy értékesíteni tudják termékeiket.

A kézdivásárhelyi Kovács Izolda férjével közösen álmodta meg új vállalkozását, a helyi turizmusban mindenképpen egyedülállónak számít, hogy hőlégballonos sétarepüléseket szervezzenek, már zajlanak az előkészületek, végzik a szükséges képzéseket, hogy Székelyföldön, Kézdiszéken is lehessen madártávlatból megismerni vidékünket. Ugyancsak kézdivásárhelyi pályázó Máthé Zoltán, aki a helyi burgonyatermesztésre alapozta elképzelését, olyan gyorséttermet szeretne indítani a megyeszékhelyen, ahol helyi alapanyagokból készült, friss szalmapityókát szolgálnak fel. A kovásznai Varga Lajos Szilárd saját és környezete igényeiből kiindulva egy olyan webshopot hoz létre, ahol a helyi termelők árulhatják portékáikat, hogy azokat ne csak rendezvényeken lehessen megvásárolni. Gyermekeknek és felnőtteknek is kínál majd kreatív képzési lehetőségeket a sepsiszentgyörgyi Edler Rozália barkácsműhelye, ahol hagyományos és innovatív technikákat is el lehet majd sajátítani. Hargita és Kovászna megyéket egyaránt kiszolgálná az interaktív fotózást biztosító fotó booth szolgáltatás, amellyel a kézdivásárhelyi Szabó Attila pályázott a StartUp Now programra.

A Központi Régió vállalkozásfejlesztési programja révén, a StartUp Now keretében 400 személy vállalkozási készségeit fejlesztették, míg az üzleti tervek versenye a 40 legjobb pontszámot elérő pályázó egyenként 40 000 eurós – 178 ezer lejes támogatást kap. A hat megyét átfogó európai uniós projektet Kovászna Megye Tanácsa pályázta meg partnerségben a Loop Operations Kft.-vel és a Tudásalapú Gazdaságért Egyesülettel (APEC – Asociația Pentru Economia Cunoașterii).

(Kovászna Megye Tanácsának Sajtóirodája)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2019. július 11., 11:23
    ÉRTÉKELÉS: 4

    „Székelyföldön is lehet és érdemes jövőt építeni” az ami bisztos esetleg egy ujabb kinti WC-t ,mert nincs pályázat arra , hogy kanalizálást csináljanak a szerencsétlen embereknek., addig fognak lopni ebben az országban mig a kenyeret is elveszek a szájunk előtt amikor megöregszünk.

  • User
    Dátum: 2019. július 11., 15:58
    ÉRTÉKELÉS: -6

    Igen, én is start-uppal jottem vissza Győrbol. Én hiszek Székelyfoldben…és az emberekben. Nagyon szeretem, becsülöm munkájukat. Székely Ottília- tolmács -fordító, irodavezető-Crown Translation-Fordítóiroda.