Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Székelyek a Székely szabadság téren

Székelyek a Székely szabadság téren Kovászna megye

A székely szabadság napján, vasárnap délelőtt 10 órától a turulszobor előtti téren tartották meg a Székely Nemzeti Tanács által szervezett hagyományos sepsiszentgyörgyi megemlékezést, amelyen Antal Árpád András megyeszékhelyi polgármester a „házigazdák” számára is meglepetésképpen jelentette be, hogy ezentúl az említett helyszín a Székely szabadság tér nevet viselheti.

Hirdetés
Hirdetés

Gazda Zoltán a jelenlévők köszöntése után hangsúlyozta, az idei megemlékezés azért is különleges, mert „annyi eredménytelen küzdelem után pár napja végre született egy sikeres döntés”.

– A Székely Nemzeti Tanács az anyaország bátorításával pert nyert az Európai Unió Bíróságán, az Európai Bizottság, Románia, Szlovákia és Görögország ellen. Hat év pereskedés után megvan a végleges ítélet, ami óriási siker: az SZNT legyőzte Európát, s benne Romániát. A kezdeményezésben szorgalmazzuk, hogy az EU kohéziós politikája kezelje kiemelt figyelemmel a nemzeti régiókat. A nemzeti régiók, így Székelyföld lemaradását is úgy kell megelőzni, hogy közben sajátosságai ne változzanak meg – jelentette be a Sepsiszéki Székely Tanács elnöke.

Rámutatott, gyásznap is egyben március 10-e, mert ezen a napon mártírhalált halt elődeinket is siratjuk, és velük együtt azt az egykori székely szabadságot, amelyet elvettek, amelyet elveszítettünk, és amelyet azóta is kitartóan megálmodtunk.

– Fel kell fognunk végre, hogy nem lehetünk szemlélői sorsunk alakulásának, tennünk is kell érte, hiszen addig nem lesz székely szabadság, amíg lehajtott fejjel, sorsunkba beletörődve kullogunk az utcán – összegezett, a bizonyítékok nélkül börtönbe vetett székely „terroristák” ügyét hozva fel példaképpen, ezzel érzékeltetve azt, hogy milyen, amikor a román hatalom megfélemlít egy közösséget, példát statuál. Ugyanitt Beke István börtönből küldött üzenetét is felolvasták.

A rendezvényen – a szervezők számára is – meglepetésként jelentette be Sepsiszentgyörgy polgármestere, hogy Gazda Zoltán javaslatára a sepsiszentgyörgyi önkormányzat névadó bizottsága arról döntött, a turulszobornak helyet adó parkocskát Székely szabadság tér névvel illetik.

– Mások akarják megmondani nekünk, hogy mit érezzünk, miben higgyünk, milyen zászlót emeljünk a magasba, és milyen himnuszt énekeljünk! Akik ezt akarják, azok nem ismernek minket, nemzetünket, őseinket, akik tudták: csak úgy érdemes élni, ha szabad az ember” – hangsúlyozta Antal.

A polgármester beszédét Zelenák József evangélikus püspökhelyettes áldása követte, a megemlékezést pedig a magyar és a székely himnusz eléneklésével, koszorúzással zárták. A megemlékezésen közreműködött az unitárius egyház Kriza János Kórusa, Karácsony Gabriella karnagy vezényletével.

Lapunk utólagos kérdéseire Gazda Zoltán kifejtette, talán az ő hibájuk is, hogy ennyire kevés fiatal vett részt a megemlékezésen.

– A kommunikációs eszközeinket meg kell újítanunk, hogy hatékonyabban szólítsuk meg fiataljainkat. Sajnos az is hozzátartozik az igazsághoz, hogy a fiatalok jelentős része nem tartja fontosnak, hogy a nemzeti ügy érdekében ők is megmozduljanak, jelen legyenek ilyen és hasonló megemlékezéseken – tette hozzá.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük