Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Száraz növényt a kukákba!

Száraz növényt a kukákba! Kovászna megye

Idén is kifüggesztik a térmegfigyelő kamerák segítségével tetten ért virágtolvajok fényképeit a megyeszékhelyi közös temető kapujára, hiszen halottak napja környékén a viráglopások száma sajnos növekszik, a megszégyenítő fényképekkel pedig csökkentenék ezt a statisztikát – tudtuk meg a sepsiszentgyörgyi közös temetőt adminisztráló Tega Rt. vezetőjétől.

Máthé László, a közös temetőt adminisztráló Tega Rt. igazgatója érdeklődésünkre elmondta, tavaly volt az első alkalom, hogy kifüggesztették a temető kapujára a lefilmezett tolvajok „kimerevített” fényképeit, illetve a megyei rendőrségen is jelentették az eseteket, és idén sem lesz ez másképp.

Hirdetés
Hirdetés

Az illetékes szerint a halottak napja előtt és után megnő a panaszok száma, ilyenkor legtöbben – joggal – dühösen jelzik, hogy elhunyt hozzátartozóik sírját megfosztották a cserepes vagy vágott, netán kiültetett díszektől.

– Bevált a szégyenfalunk, amióta elrettentő példaként kifüggesztettük a tolvajok fényképeit, azóta évközben is jelentősen csökkent a lopások száma. A halottak napja közeledtével zajlik a temetőtakarítás, illetve növeltük a szemetes edények számát is. A nagyméretű kukák ellenére is sokan még mindig a temetőkert mellé hordják ki a kitépett, elszáradt növényeket. Ez csak nehezíti a munkánkat – részletezte Máté.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük