Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

„Számomra Lemhény egységes!”

„Számomra Lemhény egységes!” Kovászna megye

Szombaton hárman „méretkeznek meg” a lemhényi mozgóurnás előválasztáson, amikor is eldől, ki lesz az RMDSZ polgármesterjelöltje. Közülük – mivel mintegy másfél évtizeden át külföldön dolgozott – Jénáki Csongor orvosasszisztens a legkevésbé ismert, ezért bemutatjuk olvasóinknak. No meg azért is, mert megsüvegelendő, ha valaki ennyi jobblét után is a szülőföldet választja.

– Hol végezte a tanulmányait?

– 1977. március 4-én, „a nagy földrengés napján” születtem. Az elemi iskolát és a gimnáziumot idehaza, Lemhényben végeztem, a középiskolát a céhes városbeli Nagy Mózes Elméleti Líceum biológia–kémia szakán, majd a sepsiszentgyörgyi egészségügyi posztlíceumban szereztem általános orvosasszisztensi oklevelet, de turisztikai mérnöki felsőfokú végzettséggel is rendelkezem. Továbbá a román, olasz és német nyelvet magas, míg az angol nyelvet középszinten beszélem.

– A folytatásban az orvos­aszisztensi hivatást választotta.

– Valóban, négy évig a kézdivásárhelyi városi kórház ideggyógyászati osztályán dolgoztam. 2003-tól három évig az olaszországi Milánóban a Niguarda Ca` Granda egyetemi klinika hematológia-transzplantációs osztályán, aztán tíz évig a Dél-Tirol autonóm zónabeli Bolzano klinikájának ér- és mellkasklinika intenzív osztályán, majd két és fél évet ugyanott egy pszichiátriai zárt osztályon dolgoztam.

Hirdetés
Hirdetés

– Mégis a hazatelepülés mellett döntött.

– Bár jól éreztem magam Olaszországban, mindvégig tudtam, előbb-utóbb hazatérek. Még ottlétem alatt megnősültem, családot alapítottam, közben megszületett a lányunk, és 2017-ben a hazaköltözés mellett döntöttünk. Tavalytól pedig a kézdivásárhelyi mentőszolgálatnál dolgozom orvosasszisztensként.

– Miért indul a polgármester-választáson?

– Ottlétem alatt megismertem Dél-Tirol autonóm régió előnyeit és hátrányait, és szembetűnő különbséget tapasztaltam az ottani és a helyi állapotok között. Azt látom, egy kis odafigyeléssel rengeteg, a lakosság javát szolgáló dolgot meg lehet idehaza is valósítani.

– Miért szavazzanak a lemhényiek Jénáki Csongorra?

– Megválasztásom esetén mindenekelőtt a falu imázsán változtatnék. Fontos az infrastruktúra fejlesztése, az utak korszerűsítése, a fő utak mentén kialakított sáncok rendben tartása. Az abbamaradt projekteket is folytatnám, mint a szennyvízcsatorna- és a gázhálózat bővítését. Továbbá házról házra járnék notesszel a kézben, illetve népgyűlést hívnék össze meghallgatni a lakosság gondját, baját. Úgy érzem, az emberek igénylik ezt a nyitottságot, elvárják, hogy a község elöljárója ne szigetelődjön el tőlük. Ugyanakkor számomra Lemhény egységes, szeretném, ha az Alsó-, illetve Felsőlemhény közötti törés megszűnne, hiszen az csak a közösség javát szolgálná. A fiataloknak is esélyt adnék, hogy hallassák szavukat, hiszen nélkülük nincs jövője a településnek, továbbá a most nem létező kulturális életet is felpezsdíteném, a község két kultúrotthona remek színházi előadásokat fogadhatna be.

– Előnynek vagy hátránynak tartja, hogy eddig nem volt ismert közéleti szereplőként?

– Szerintem ezt a hivatást nem lehet könyvekből tanulni. Úgy vélem, ha egy csapaton belül sikerül megteremteni a megfelelő légkört, remek munkát lehet végezni. Úgy érzem, eljött számomra az idő, amikor meg kell tudnom felelni egy ilyen felelősségteljes kihívásnak.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2020. február 18., 10:06
    ÉRTÉKELÉS: 18

    Ez nem egy traktorista!!!!Nem akarok senkit megserteni,mert a ketkezi munkas utan el nagyon sok ember,de ahol nem hozzaerto a polgarmester mindenhol meglatszik.Ez az ember nyelveket beszel,,tapasztalt,,intelligens,csak azt tudom mondani:hajra……es nem vagyok lemhenyi.

    • User
      Dátum: 2020. február 18., 20:08
      ÉRTÉKELÉS: -11

      Nagyon kíváncsi lennek arra a híres tapasztalatra!!! Milyen adminisztrációs feladatokkal találkozott eddig életében? Értelmezett már valaha egy törvényt is? Látott már pályázatot is, tudja mil, én utvesztok vannak? Hagyjuk a tapasztalatot, véleményem szerint a nagy tapasztalat mellett fogalma sincs, hog, mibe vág bele! B

      • User
        Dátum: 2020. február 19., 11:04
        ÉRTÉKELÉS: 4

        Én inkább arra lennék kiváncsi, a másik két jelölt valyon tudja e értelmezni a törvényeket, illetve írtak e már pályázatot, azok valyon tudjak e mibe vágnak bele? Arra is kiváncsi lennék milyen vegzetseggel és tapasztalatokkal rendelkeznek, de erről nem lehet olvasni sehol.

    • User
      Dátum: 2020. február 18., 12:23
      ÉRTÉKELÉS: 25

      A tavalyelőtt karácsony másod napján a fiam rosszul volt ő volt a mentőn Nagyon rendes ember sok sikert kívánok neki igaz nem vagyok lemhenyi drukkolok neki igaz ilyen becsületes embert nehéz kapni az egészségügybe ott is szükség lenne rá jó egészséget sok sikert

  • User
    Dátum: 2020. február 18., 13:33
    ÉRTÉKELÉS: 18

    Itt az idő és a lehetőség az újittásra Lemhényben.Jó lenne már egy olyan polgármester aki értelmes, tudja és érti a dolgát, akit nem kell és nem lehet befolyásolni, irányittani a háttérből.

  • User
    Dátum: 2020. február 18., 17:25
    ÉRTÉKELÉS: 3

    A tekinteteben latszik az ertelem es a josag, ez kell egy falukozossegnek.Gyozzon az aki erre van hivatva. Hajra polgi, hajra Lemheny. Eljen az igazsag!

    • User
      Dátum: 2020. február 19., 21:10
      ÉRTÉKELÉS: 2

      Bízom benne hogy téged választanak,végre egy tanult és vilàgot látott ember,aki nem csak a pénz és hatalom miatt nyomul.Bizakodom,sok szerencsęt!

  • User
    Dátum: 2020. február 18., 19:23
    ÉRTÉKELÉS: 8

    Csernátonra is ráférne a változás. Megint olyan jelölt van, hogy még beszélni sem tud,egy épkézláb mondatot nem tud elmondani. Mágori István kellene a polgármester legyen. Ö egy intelligens, tanult fiatal ember.

  • User
    Dátum: 2020. február 19., 9:55
    ÉRTÉKELÉS: 3

    Sok Sikert Csongor ,
    Máris rengeteg broblemaval kezdhetned Lemhenybe
    Eloszor is a falu viz minosegevel mert olya gyatran folyik , hogy nem lehet mosatni sem .
    Ajanlom amig Polgarmester leszel remeljuk nagy elonnyel addig is megoldhatnad a viz problemat .
    Hajra vegre valtozas lenne es szamos problema megoldodna . Remenykedem az uj Jovo Polgarmesterebe Hajra

  • User
    Dátum: 2020. február 19., 11:10
    ÉRTÉKELÉS: 3

    Válaszként írnám annak, aki a lentiekben megkérdőjelezi Jenaki Csongor polgármesterjelölt tapasztalatát, hogy valyon a másik két jelölt mennyire tapasztalt, tudjak e értelmezni a törvényeket illetve meg tudnak e írni egy pályázatot?? Sőt mi több arra is kiváncsi lennék nekük milyen végzettségük van, mert arról nem lehet olvasni sehol.

  • User
    Dátum: 2020. február 19., 15:45
    ÉRTÉKELÉS: 13

    A lemhényieknek itt a nagy lehetőségük, hogy ne traktorista, sofőr vagy erdész polgármesterük legyen. Egyetlen kézdiszéki polgármester, illetve jelölt sem beszél Jénáky Csongoron kívül öt nyelvet, de olyan is van közöttük, aki magyarul sem tud rendesen, hogy mondjam így.

  • User
    Dátum: 2020. február 19., 23:07
    ÉRTÉKELÉS: 1

    Nagyon jó lenne ha végre Lemhenyben is lenne egy olyan polgár mester aki a falu gondjaival is foglalkozik ésmegmutatna hogy intelligensen is lehet vezetniJenaki ura gondoltam

  • User
    Dátum: 2020. február 23., 22:08
    ÉRTÉKELÉS: 6

    Gratulalok. Azert arra kivancsi vagyok, hogy Felsolemhenybe mi fog valtozni. Vagy tovabbrais Alsolemheny halad, es Felsolemheny marad. Mert eddig csak ezt tapasztaltuk.