Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Súlyosbodó járványhelyzet

Súlyosbodó járványhelyzet Kovászna megye

Benedek Huszár János, Barót polgármestere arra kérte a település és a hozzá tartozó falvak lakóit, hogy óvakodjanak a vírusfertőzés veszélyének kitett helyzetektől, tartsák be a járványra vonatkozó előírásokat és szabályokat. Baróton és környékén ugyanis egyre nagyobbak a gondok.

Hirdetés
Hirdetés

Az elöljáró az e heti tanácsülés alkalmával részletezte, hogy miközben három nappal ezelőtt az általa vezetett településeken a fertőzöttek aránya elérte a három ezreléket, hétfőn már négy ezrelékről beszélhettünk, ami a betegeknek az összlakossághoz viszonyított arányszámát illeti.
– Ha ebben az ütemben terjed a járvány, azt kockáztatjuk, hogy teljesen lezárják a településeinket. Ez akkor következik be, ha az esetszám megduplázódik – fogalmazta meg baljós előrejelzését.

Baróton az egy ezrelékes arány nagyjából 8 személyt jelent, így ha múlt héten 21 beteget jelentettek a városból, most már harminc fele járhat a fertőzöttek száma. A polgármester szerint azért is nagyon fontos az elővigyázatosság, mert úgy értesült, hogy a koronavírusos betegek ellátása egyre körülményesebb:
– Súlyos személyzeti hiány van a kórházakban, de hiányos az oxigénnel való ellátásuk is – mondta.

Másrészt kitért arra, hogy a koronavírus-járvány körüli helyzetről a baróti kórház orvos-igazgatójával együtt megyei felettesekkel is egyeztettek, akiktől értesültek, hogy egy-két héten belül Nelu Tătaru egészségügyi miniszter háromszéki látogatása is esedékes. Nem pontosította, hogy milyen időpontig, de az egyeztetésen kitétként fogalmazódott meg, hogy minden kórházban, így a barótiban is az ágyak 15%-át Covid-os betegek számára kell elkülöníteni.
– Ez személyzeti átcsoportosításokat is von majd maga után. Az átrendezésre minisztériumi forrásokból ígértek anyagi fedezetet – nyomatékosította, hozzáfűzve, hogy értesüléseik szerint az elkövetkezőkben a járvány sokkal súlyosabb formáival találkozhatunk, erre is készülni kell.

Elmondta, Baróton már a polgármesteri hivatalnál is van koronavírusos beteg, emiatt egyelőre a könyvelési iroda tíz napig nem fog működni, a közönségszolgálatot pedig a minimálisra csökkentették.
– Arra is gondolni kell ilyenkor, hogy bejön egy kliens a hivatalba, és esetleg a vírussal távozik, hiszen a városházán az ilyen esetek kiküszöbölésére hivatott szűrőrendszer nincs – összegzett, ismételten kitérve a járványmegelőző szabályok betartásának szükségességére.

A Kovászna megyei prefektúra legutolsó, a járványhelyzettel kapcsolatos közleményéből kiderül, hogy a maszk viseletének hiánya miatt vasárnap például 19 személyt büntettek meg megyeszerte, összesen 2000 lej értékben, tehát ha nem viseljük a maszkot, egészségünk vagy mások egészségének veszélyeztetése mellett egy nagyjából 100 lejes büntetést is kockáztatunk. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások