Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Súlyos vádak a kórház ellen

Súlyos vádak a kórház ellen Kovászna megye

Súlyos vádakkal illette a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházat egy elhunyt páciens unokája a közösségi médiában. A hölgy korábban ügyvédhez is fordult, hogy hazavihesse koronavírussal fertőzött hozzátartozóját, de nem járt sikerrel. A kórház vezetősége reagált a vádakra.

Hirdetés
Hirdetés

A Facebookon megosztott történet szerint a 76 éves, asszonyt veseproblémák miatt dialízissel kezelték, de mivel pozitív lett a koronavírus-tesztje, kórházba kellett utalni. Annak ellenére utalták be, hogy tünetmentes volt, ugyanis otthoni karanténban lehetetlen lett volna megoldani a heti többszöri dialízist. A kórházban az első hét után romlani kezdett a hölgy állapota, unokája szerint „megvezette őket a kórház”, ugyanis naponta azt az információt kapták, hogy a páciens állapota stabil, további információt pedig csak a kezelőorvosa adhat; ám tőle nem kaptak.

A hozzátartozó azt is felrótta, hogy nagymamája telefonja napokig ki volt kapcsolva, nehezen tudták elérni, és a család megkérdezése nélkül intubálták, amikor állapota válságosra fordult. A panaszos szerette volna hazavinni nagymamáját, ügyvédet is felkeresett ez ügyben, de elutasították, ugyanis a protokoll szerint súlyos állapotban lévő, dialízissel kezelt koronavírusos beteg nem lehet otthoni elkülönítésben.

A beteg időközben elhunyt, az unokája pedig legsúlyosabb vádként azt rótta fel a kórháznak, hogy erről nem tájékoztatták a családot. Mint írta, egy ismerős nővér értesült a tragédiáról, négy nap után sem hívta fel őket senki ezzel kapcsolatban. „Nem érdemeltünk meg annyit, hogy felhívjon valaki, és személyesen elmondja a hírt, ha már direkt tették ezt vele? Úgy érzem, kisemmiztek egy emberi életet, és kihasználták egy idős nő tehetetlenségét!” – írta bejegyzésében a panaszos.

Az ügyben megkerestük a kórház vezetőségét, és bár hivatalos panasz nem érkezett ez ügyben, kivizsgálták az esetet. András-Nagy Róbert igazgató elmondta: utánajártak a történteknek, és cáfolja a felrótt vádakat. A beteg állapotáról mind az intenzív terápiás orvos, mind más osztály orvosai folyamatosan, napi szinten tájékoztatták az idős hölgy legközelebbi hozzátartozóját. Az orvos a személyes telefonszámát is megadta, és minden információt megosztott a családdal a beteg stádiumáról. Valószínű, hogy nem a panaszost tájékoztatták, hanem a legközelebbi hozzátartozót, ahogyan azt a törvény is előírja, hiszen mindenkit nem lehet informálni a betegek állapotáról, részleteket csak a legközelebbi személlyel közölhetnek – mondta a kórházigazgató. Azt is kiemelte, kizárt, hogy a páciens elhunytát ne közölték volna a családdal; ha nem is az orvos, de egy nővér biztosan megtette.

A kórházigazgató az eset kapcsán azt is elmondta: számos panasz jelenik meg a közösségi médiában, amelyek nem minden esetben valósak, viszont amennyiben igen, jelenteni kell a kórház vezetőségének. Az viszont, hogy általánosságban elítélik és gyalázzák az orvosokat, az egészségügyi személyzetet, elfogadhatatlan, főleg a jelenlegi felfokozott helyzetben. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2020. november 6., 7:22
    ÉRTÉKELÉS: 69

    A múltkor is letagadták nem igaz? Az újságírók feladata az oknyomozás! A háromszéki sajtó sajnos csak szócső, nincsenek tökös oknyomozói. Így történhet meg, hogy mulasztások miatt emberek halnak.

    • User
      Dátum: 2020. november 10., 8:58
      ÉRTÉKELÉS: 7

      Csak annyit szeretnek mondani hogy isten nyugtasa az elhunytat de a hozza tartozoja valogassa meg a szavait mert nem lehet csak ugy valakiket le alvilagozni koszonom

  • User
    Dátum: 2020. november 6., 9:44
    ÉRTÉKELÉS: 89

    Nagyon igaz,hogy nem értesítik a hozzátartozott a beteg alapotarol.Isten orizg ,hogy most kórházba kerül mert onnan már csak hoznak,nem josz ki.
    A krónikus betegek nem mernek orvoshoz menni.

  • User
    Dátum: 2020. november 6., 10:46
    ÉRTÉKELÉS: 88

    Sajnos drasztikusan megromlott a betegekhez való hozzá állás(eddig is sem volt fényes)az orvosok és asszisztensek részéről. Szégyen, hogy nem ismerik el sok negativumot. A betegek már félnek attól ,hogy kórházi kezelésre jussanak. Egyre több a félre vezetés,a félre kezelt beteg. Meddig szeretné még védeni az igazgató úr ezt a sok kistudatu orvosokat? Hiába a sok panasz,de még meddig?

  • User
    Dátum: 2020. november 6., 10:17
    ÉRTÉKELÉS: 109

    Volt már hasonló eset , kettő is, a nyár folyamán. Minden esetben idős személyekről van szó, egyik sem volt koronavírusos. Egyik esetben, a Csütörtökön délelőtt érdeklődő családtag, azt az információt kapta az osztályról, hogy Pénteken hazaviheti a beteget. Pénteken, a déli órában érkező hozzátartozót számon kérték, hogy eddig hol volt, mert a hozzátartozója Csütörtökön délután 4 óra körül elhunyt. A másik esetben , a beteg az utolsó telefonbeszélgetés alkalmával , Szerdán, arra kérte a hozzátartozót, hogy vigye haza, mert nagyon kiabálnak és durváskodnak vele, (aki egy halk szavú, kedves 😯 feletti néni volt), sajnos Szombaton már volt a temetése. Sajnos mindkét esetben, nem alvilági, nem elhanyagolt idős nénikék voltak, próbáltak mindig érdeklődni a betegekről a hozzátartozók. Nyilván csodák nincsenek, az orvos is egy ember, a korlátaival, DEE…. A következtetés,9O% ban az emberek részéről, az hogy a korlátozások miatt, nem lehet kapcsolatba kerülni a káderokkal, a fehér köpeny zsebébe nem lehet tenni pénzt, azért van ez a nemtörődömség!

  • User
    Dátum: 2020. november 6., 11:03
    ÉRTÉKELÉS: 75

    Sajnos egyre tobb ilyen hir jelenik meg a mediaban , tehat doktor ur nem hiszek onnek, de ez nem az en dolgom hogy itelkezzek, szerintem torvenyre kell adni az ilyen ugyeket es dontson a birosag, de maga az hogy egyre tobb ilyen esettel szembesulunk , ELGONDOLKOZTATO !!! ISTEN MENTS ES ORIZZ HOGY KORHAZBA KERULJEK —— es mondhatnam tovabb is——- !!!

  • User
    Dátum: 2020. november 6., 11:35
    ÉRTÉKELÉS: -69

    Nem értem miért kell hamis hírekkel büszkélkedni. Még , hogy mészárszék és ilyenek . Ők is halálra dolgozzák magukat orvosként nekik is van családjuk akik ugyanúgy be kerülnek a korházba és ők is emberek mégis úgy beszélünk róluk mint valami vadálatokról szó sincs róla , hogy a hölgynek nem volt igaza Lehet durván bánnak a betgekkel de ez már több a sokknál. Nem hibáztathatunk minden ott dolgozot és becsméreljük le. Ennyi erővel gyogyítsátok meg magatok emberek!

  • User
    Dátum: 2020. november 6., 13:22
    ÉRTÉKELÉS: 44

    Oh istenem szegény „orvosok” … ! Mocskos a kezük és probálnak mosakodni de már már mindenki tudja mi megy végbe.. „gyógyszermafia” Perelni kellene és nem csak helyi szinten !!!

  • User
    Dátum: 2020. november 6., 14:15
    ÉRTÉKELÉS: 67

    Nagyon is igaz szegény nagytatám is ott halt meg 2 hét alatt ugy elkezeték sem telefonon érdeklődtünk de sohasem lehetett beszélni vele annyit mondtak hogy stabil az állapota,annyira stabil volt hogy meghalt!és nem egy két ilyen esetet hallottam a sepsiszentgyörgyi korházrol.szégyen de hiszem hogy mindenki visszakapja azt amit ezekkel a szegény idős emberekkel elművelnek!távol kell meghalniuk egyedül a szeretteik nèlkül.!áldott jó ember volt nagytatám nem ezt érdemelte és senki nem érdemli ezt.!😐😐

  • User
    Dátum: 2020. november 6., 16:20
    ÉRTÉKELÉS: -50

    A kedves mocskolodo tarsasagnak uzenem,nezzenek kicsit maguk kore.Legyenek tajekozottabak es vegyek eszre, hogy a kornyeken meg egy ilyen jo iranyba halado,jo infrastrukturaju korhazat nem talalnak.Okoskodni lehet stupid modra,de arrol miert nem irnak,hogy klinika szintu eseteket is megoldanak es ellatnak itt?Arrol miert nem szol a dolog hogy a brassoi es helyi betegek halalkodva mennek el innen es dicserik a korhazat es a hozzaallast?Sok esetben illendo lenne peldaul megtanulni helyesen irni is,sokszor hasznos ha hiteles velemenyt szeretnenk megosztani a hasonszoru mocskolodo emberekkel.Persze,hogy nem tokeletes,semmi nem az,viszont rengeteg igazan odaado,jo szaktudasu,helyenvalo szemely dolgozik a korhazban akik ertekes orakat es sajat egeszseguket is felaldozzak,hogy a betegnek jo legyen.Csamcsogni csak a hitvanysagon lehet,valoszinuleg azert is terjed jobban az ocsmanysag a bravurok elmaradnak a szennygodorben.Gusztustalan meg olvasni is amiket osszehordanak itt kedves holgyeim es uraim.Meg csak halvany fogalmuk sincs arrol,hogy mi tortenik a szinfalak mogott es frusztraltsagukat valakire ra kell fogni,mert hogy magyarazat az ugy-e kell ha rossz tortenik valakivel es ki lenne jobb mint bunbakk ha nem az orvos es az aszisztens es a korhaz. Mert mi soha nem lehetunk az oka semminek,mi mindig mindent jol csinalunk!

    • User
      Dátum: 2020. november 6., 18:06
      ÉRTÉKELÉS: 25

      Bizonyara bantoak ezek a szavak, mondatok, de sajnos nagyon sok igazsag rejlik mogottuk.Csupan egy kerdes fogalmazodik meg bennem ilyenkor, illetve ketto: mi lenne, ha kozuluk valamelyikukkel, vagy valamelyikuk hozzatartozojaval tortenne meg ez a banasmod, illetve nemtorodomseg, es tudom, hogy faradtak, meg tulteheltek, de miert is lettek orvosok? Kedves Sepsiszentgyorgy korhaz, tevedes ,hogy a kornyeken nincs meg egy ilyen „jol” mukodo egyseg, Csikszereda, Udvarhely is itt van az ajto mogott es megis azt mondjak a betegek, hogy „eg es fold”.Nem a penzen mullik minden az a szo , hogy EMBERSEG ismerosen hangzik? Fiuk itt volna az ideje annak, hogy osszekapjatok magatokat!!!!!

    • User
      Dátum: 2020. november 7., 7:15
      ÉRTÉKELÉS: 17

      Bizonyos dolgokban igaza lehet, de nem ertem miert kellene valakit agyondicserni azert mert elvegzi a munkajat ,azt amire eskut is tett. Mas szakmabelieket is dicserhetnenk ugyanugy, de nem tesszuk , legfennebb kritizaljuk. Pedig mindenki hasznos munkajara szuksegunk van az eletben.Szerintem megvaltozott a vilag, benne az orvostarsadalom is ,sajnos nem mindig a jo iranyba, a penz mindenkit elvakit….

  • User
    Dátum: 2020. november 6., 16:28
    ÉRTÉKELÉS: 53

    Abban azért egyezzünk meg hogy senki nem ír ki semmit ha nincs oka rá. Plusz a vírus előtt se volt valami jó bánásmód se ebben a kórházban se másban,nevet nem mondanék… Mivel úgy az asszisztensek (persze vannak kivételek) mint egy átlagos takarítónők is akkorát kepzelnek magukról hogy a betegnek úgy vissza felelnek hogy az már megengedhetetlen(plusz még a lepedőt se cserélik le alattuk, legyen akármilyen idős, így volt nagymamám is) ‼️Véleményem szerint van igazság benne amit a hölgy állít, mivel több panaszt olvastam már és senki se hüje hogy csak úgy vadoljon valakit vagy valamit… Remélem azt kapják amit megerdemelnek az összes… És ez tudni való hogy le tagadják, csak több ember kellene ide is hogy valami változzon…

  • User
    Dátum: 2020. november 6., 17:12
    ÉRTÉKELÉS: 39

    Az a helyzet, hogy a facebookon ezen megosztashoz hozzaszolok kozul, tobben is erintetkent, sajat tortenettel igazoltak, hogy a hozzatartozojukkal is hasonlo eljarast tapasztaltak.

  • User
    Dátum: 2020. november 6., 19:59
    ÉRTÉKELÉS: 6

    No comment . Volt a facebookon egy csoport ,,TAPASZTALATOK AZ EGESZSEGUGYROL ,, ahova velemenyt lehetett irni , erdeklodni , tajekozodni .Amikor Tatar Ildiko leirta nyilvanosan a helyzetuket es az incidenst a 2 onkologussal ,( amibol torvenyszeki eljaras indul ) a csoportot learhivaltak , mert valakinek vagy valakiknek nem tetszet .Hiaba reklamalsz , hiaba mondod el a serelmedet mint paciens mert ugy is nekik van igazuk . Meg ha szolni mersz akkor beperelnek ,, meghalt Matyas kiraly es oda az igazsag ,,!

  • User
    Dátum: 2020. november 6., 19:43
    ÉRTÉKELÉS: 22

    Jó apám is a kórházban halt meg, bementünk másnap holtan találtam, még csak nem is értesítettek, hogy meghalt.Nem volt orvos a sürgősségin, január másodika volt, aki megnézte az később letagadta, hogy látta.Belső vérzése volt és senkit nem érdekelt.De ami a legfájóbb volt az az, hogy a takarítónő rám förmedt mozogjak már, szedjem össze a ruháit még meddig őrizze nekem.Kit érdekeltek a ruhák, én jó apámat veszítettem el.Nem most volt de ahogy a hozzászólásokat olvasom nem sok változott azóta sem.Sajnálatos mert egy jó szó egy együttérzés sokat jelentene betegnek, hozzatartozónak egyaránt.

  • User
    Dátum: 2020. november 6., 19:45
    ÉRTÉKELÉS: 19

    Van olyan csalad orvos is aki 2 oldali tudogyuladasbol es gripabol gyogyitott meg idos 86 eves beteget , de nem a Sepsiszentgyorgyi korhazban dolgozik.Viszont ha a korhazba kerult volna a beteg , hulla zsakban hoztak volna haza .Van meg lelkiismeretes orvos is , igaz ritka mint a feher hollo !

  • User
    Dátum: 2020. november 6., 20:20
    ÉRTÉKELÉS: -6

    Úgy látszik a lakosság egy részének az agya nem akarja elfogadni, hogy egy súlyos következményekkel járó világjárvány idején megváltozhat a kórházba utalt betegekhez való hozzáállás. Nincs mit óbégatni, sajnos ez a helyzet. Már a tavasszal terjedt volna a világhálon (ha terjesztették volna, de hát inkább terjesszük azt, hogy nincs is vírus, meg hazugság a fertőzöttek száma stb.) a figyelmeztetés , vigyázzunk magunkra és embertársainkra, betartva az alapvető szabályokat mert az intenzív osztályra jutva magunkra maradunk!: nem lesz telefon, nem lesz kapcsolat a hozzátartozókkal, nem lesz aki megfogja a kezünk amikor haldoklunk és meghalunk. Igen, sajnos sok esetben meghalnak nagytatáék és nagymamáék, mert krónikus betegek, mert rákosok, akiknek szervezetét jobban legyengiti a vírussal való fertőzés és meghal nem „covidban”, hanem a betegségében, de a „covid” hatására! ÉS nem lehetünk mellettük. Ilyen szükségállapotban ami napjainkban (sajnos mindjárt éveinkben) uralkodik az egész világon, nem jut az egészségügyi személyzet idejéből arra, hogy a betegek homlokát símogassa. Erre kell számítani és kellett volna számítani már eddig is! De hát aki tüntetőleg nem hordja a maszkot, az orra alatt hordja vagy a tokáját melegiti vele, annak egyszerűbb a kórházi alkalmazottakat vádolni, minthogy felismerje, hogy minél tovább tiltakozik és nem tartja be a védekezési szabályokat annál tovább fog tartani ez az áldatlan helyzet. Nagy a gyanúm, hogy a szitkolózók nagy számban ebbe a kategóriába tartoznak. Egy jóhiszemű ember szemében nem változhat át egyből az orvosi gárda gyógyítóból hóhérrá!

    • User
      Dátum: 2020. november 7., 12:52
      ÉRTÉKELÉS: 0

      Doktor ur,ajanlom nezzel szet mi folyik a korhazadba,mert ha tudod ,akkor te is reszese vagy a bunnek,ha meg nem tudsz rola akkor nincs elnezes,!!!!

    • User
      Dátum: 2020. november 7., 12:15
      ÉRTÉKELÉS: 3

      Ritka érzéketlen hozzászólás! Csak remélni merem, hogy nem az egészségügyben dolgozik, mert jaj annak a betegnek, aki a kezei közé kerül. Igen, az ápolóktól, orvosoktól pontosan ezt várjuk el minden körülmények közt, hogy a beteg arcát megsimogassák és reményt adjanak neki és a hozzátartozóknak, hogy legalább emberséges bánásmódban részesül, ha segíteni nem is lehet. Más, emberségesebb orvosok, ápolók lehetővé teszik, hogy a beteg, míg beszélni tud, a hozzátartozóival beszéljen, telefonon, skypon, facebookon, ki hol elérhetö, ez a legkevesebb, amit még egy haldoklónak meg lehet tenni. Más helyeken mielőtt intubálnák a beteget, hagyják, hogy még utoljára beszéljen a hozzátartozóival, mível nem tudható, hogy felébred-e még. Az, hogy hazudnak a hozzátartozóknak a beteg állapotáról, egyenesen minősíthetetlen! Hamisan reményt kelteni a hozzátartozóban, mikor ők maguk tudják, hogy tehetetlenek, nem tudnak segíteni és a beteg meg fog halni? Vagy akkora a nemtörődömség, hogy fogalmuk sincs kiről milyen információt közölnek a hozzátartozónak??!
      A másik pont, ami nagyon hibás a fejtegetéseiben. Az áldozathibáztatás. Mert megmondtuk, hogy így meg úgy és miért nem vigyáztak, ha vigyáznak, nem kerülnek ebbe a helyzetbe, és így tovább. És ha a saját hibája miatt kerül ebbe a helyzetbe, akkor az ápoló, orvos személyzet eltekinthet az etikus viselkedéstől, a jóérzés legelemibb szabályait is mellőzheti, mert úgy-e, a beteg maga kereste és megérdemli. Igen, a maszkviselés, távolságtartás, fertőtlenítés nagyon-nagyon fontos, de nem nyújt 100%-os biztonságot! Lásd, az orvosok, ápolók, akik megfertőződnek. Hiába vigyázok én, ha otthon van egy családtag, aki valahogyan hazahozza a vírust (kisgyerek, aki nem tud jól vigyázni, munkahely olyan, hogy inkább ki van téve a fertőzésnek, stb). Ebben az esetben is megérdemlem, hogy egyedül egy kórházi ágyon, érzéketlen durva emberek közt haljak meg? Ennek a járványnak egyszer vége lesz és majd számot kell adni, hogy mindenki megtett-e mindent azért, hogy a maga részéről ne súlyosbítsa az emberi, anyagi, lelki károkat. Úgy politikus, mint orvos, ápoló, takarító és vírustagadó. Nem véletlen, hogy ennyien hozzászólnak és leírják a véleményüköt a kórházban tapasztaltakról. Még nem késő a kórházi személyzetnek változtatni a gyakorlaton, az arcukra mosolyt erőltetni, megpróbálni kedvesebben viszonyulni a beteghez, hozzátartozóhoz, emberszámba venni őket.

    • User
      Dátum: 2020. november 8., 21:33
      ÉRTÉKELÉS: 6

      „Úgy látszik a lakosság egy részének az agya nem akarja elfogadni, hogy (…) megváltozhat a kórházba utalt betegekhez való hozzáállás.”
      Nagyon helyes, ha nem fogadja el! Miért kellene elfogadni bárkinek a „megváltozott” hozzáállást? Miféle elképzelés az ilyen? Valóban nagy baj van, ha bárki a kórház alkalmazottai közül ezt így gondolja! És akkor is nagy baj van, ha ezt egyáltalán elfogadja valaki, legyen az kórházi alkalmazott vagy „civil”. Megdöbbentő! Bárkitől származzanak is ezek a gondolatok!

    • User
      Dátum: 2021. március 12., 13:11
      ÉRTÉKELÉS: 2

      Nyilván mindenki a saját bőrét védi és tisztelet a kivétel de azt nem értem hogy a krónikus betegektől, miért veszik el a gyógyszert amit szednek minden nap évek óta aztán 2 hétig kezelik valami sárga tablettával ami hasmenést és hányást idéz elő majd úgy legyengül az ember hogy ha tuléled a korházat jó ha nem akkor jobb esetben sajnálják rossz esetben le se szarják hogy meghaltál!Holott a kórházi dolgozók kéne tudják hogy ha egy embernek nem működnek a veséi és elveszik a gyógyszereit meghal!!Ez történt egy szomszédommal és a fia vitte haza a kezében 8 nap után mert sírva hívta hogy úgy érzi meg fog halni ha nem viszi haza!Hazavitte folytatta a gyógyszerei szedését és házilag kezelték a a covid betegségét és ma is jól van! A korházban meghalt volna!! Egy két jóindulatú emberséges nővér elmondta hogy semmi féle képpen ne szedjék be a sarga tablettát amit a kórházakban adnak! Hát ez bíztató!

  • User
    Dátum: 2020. november 6., 21:31
    ÉRTÉKELÉS: 2

    Mi augusztusban voltunk koronások a fertöző osztályon feküdtünk 2 hétig, Bodó doktor úr kezelt és nagyon lelkiismeretesen kezeltek,ugy az orvosok mint a nővérek,ápolok,takaritó személyzet.
    Ezuttal hálásan megköszönjük és Isten áldását kérjük munkájukra.

  • User
    Dátum: 2020. november 6., 22:37
    ÉRTÉKELÉS: 13

    Amikor ennyi ember leírja a panaszát nem lehet alaptalan,de az igazság az faj de amióta az eszem tudom mindig volt trehányság könnyelműség az én édesanyám egészségügyi volt sokat mesélt,és kedves dr.Ur most ne azzal törődjön,hogy ki ír helyesen vagy nem mert ez most nem erről szól.Az orvosok a kis Istennek érzik magukat de ha nemelyikkel telefonon beszél úgy szól bele tessek majd kapard ki belőle hogy hívják az úri embert.szerintem egy orvos ha felveszi a telefont mondja már,hogy Dr.ez v.az vagyok a fejlettebb országokban így van vagy talán megalázó?bemutatkozni vagy gőg?

  • User
    Dátum: 2020. november 7., 0:13
    ÉRTÉKELÉS: 15

    Ehhez en is ugy erzem,hogy hozzafüzöm a mondandomat.
    Julius 22 en a kronikus beteg edesanyámat be fektettúk a korházba,aval a remennyel hogy mihamarabb jobban lessz es fel épül. Pár nap után roszabbodott az allapota. Mindennap egyre kevesebbet beszélt velünk telefonon,majd vegul nem is valaszolt. Hosszu probalkozas utan hivtuk a korhazat es azt mondtak hogy stabil csak nem szabad beszeljen. Par nap utan mar azt mondták hogy zavarodott. Madnap 2 szer is hivtam,egyik nőver szerint stabil volt,masik szerint rosszul. Mar 1 hete nem beszelt az edesanyam.Igy ment ez egeszen augusztus 11 ig amikor delelőtt 10 orakkor ujra telefonaltam a korhazhoz,hogy érdeklődjek. Jött a válasz: – sajnalattal kell kozoljuk,hogy az edesanyja tegnap este elhunyt. Hivtuk többszor is de nem vette fel senki. Hat le dobbentem. 3 telfonszám volt megadva. Egy nagy mese es egy nagy hazugsag. Ez a korhaz mar akkor is be mutatkozott felenk amikor kinlodva probaltuk edesanyamat nagy betegen be vinni,de nyugdijas letere egyszerüen kidobták onnan,mi thogy segitsenek rajta. Szegyellem magam hogy sepsin ilyen orvosok vannak. A varos szégyene ez a korház.

  • User
    Dátum: 2020. november 7., 6:27
    ÉRTÉKELÉS: 9

    Természetesen mindenki menti ami menthető.
    Amikor most én voltam nyár végén a kórházban szülessen, egy ápoló bejott a műtét után és azt mondta a korona tesztem pozitívnak jött ki. Semmi tüneteim nem volt. Annyi hogy hugyuti gyulladásos volt és mint tudjuk ha gyulladás van a szervezetben a teszt mindig pozitív. És talán kezelnek azzal amilyen beteg nem is vagy.
    Aztan később jött ismet. Az ápolónő hogy ” jaj nem önnek van pozitív tesztje. Osszekevertem valakivel” hát hálát adok a jó istennek hogy szólt, és azt is komolytalan mert hiszen akkor sem a kedves ápolónő feküdt tehetetlenül a kórházi ágyba.
    Viszont azzal egyáltalán nem értek egyet, hogy igenis adnak ki információt a kórházakban a betegrol. Ezt is saját magamon tapasztaltam. Pl amikor intenzíven voltunk én és a még bennem lévő babám. Nem ez a kórház volt be állom, de akkor is hiába telefonáltak a hozzátartozóik hogy vagyunk?! Mert még a férjemnek sem adtak ki egyéb információt meg akkor sem amikor a városban volt feleslegesen csak annyit hogy ” jól vannak, ha megtudnak valamit szólnak” na hát akkor épp annyira voltunk jól a baba szíve leállt…
    Ez lehet valami orvosi törvény hogy nem adnak ki információt a betegrol…
    Kicsit nevetséges, hogy pl az illető allitasat a kórház megcafolja meg abban az esetben is amikor nem is egy hasonló eset történ már a kórházban. Mert nem hiszem hogy valaki aki épp elvesziti egy közelálló szerettét pont olyan dolgok foglalkoztatnák aminek nincs valós alapja….
    Én kicsit sajnálom hogy ez az ügy annyiban maradt miszerint az „igazgató” fényesre mosta újra magát…es csend lett. ( csak annyiban támogatom az ügy alábbhagyását hogy nem kívánom senkinek ami az ilyen esetekkel jár: nem elég a fájdalom a sok „miért”? Meg jól meghurcolnak)

    AZ IGAZSÁG ÚJRA VESZTETT. EMBER ÉLET MÚLOTT RAJTA.
    😩

  • User
    Dátum: 2020. november 7., 7:36
    ÉRTÉKELÉS: 1

    Meglátnám, ha emberhiányos ellátmány szerint. egy más szakaszból áthelyeznének felügyelni, és minden második ágyból valakik valaminek a megváltoztatását kérnék. De nem teheted a protokoll szerint. Te is csak fohászkodnál.

  • User
    Dátum: 2020. november 7., 10:25
    ÉRTÉKELÉS: 6

    A mindenki tudja, hogy gyulladás esetén pozitív a teszt egy tévedés. Olvasson utána, ha eddig még nem tette, hogy mit is tesztelnek. A minták összekeverése már más, valós dolog…

      • User
        Dátum: 2020. november 8., 10:56
        ÉRTÉKELÉS: 3

        Mondtam olvasson utána. 😀A PCR teszt örökítő anyagot, specifikus, csak bizonyos szervezetre jellemző DNS vagy RNS molekula részletet mutat ki. Gyulladástól nem lesz az emberben más szervezet DNS vagy RNS-e.

      • User
        Dátum: 2020. november 8., 13:39
        ÉRTÉKELÉS: 4

        Rengeteg féle teszt, analízis létezik, és mindegyiknek megvan a szerepe. A koronavírus kimutatására létrehozott tesztek nem a szervezetben lévő gyulladás mértékét mérik.

  • User
    Dátum: 2020. november 7., 13:28
    ÉRTÉKELÉS: 3

    Sajnos így történhetett mert az én édesanyámmal eszt tették,töbször hívtuk mi is mikor válaszoltak mikor nem ,a telefont n vették fel, elhunyt édesanyám 23 este 10 -kor és kaptunk a hírt 24 én reggel 8 kor
    (De a jó isten fönt van és fordul a kocka)

  • User
    Dátum: 2020. november 8., 10:22
    ÉRTÉKELÉS: 3

    A fertőző kórház mindenhol, mindenkinek elrettentő és nagyon próbára tesz. Nem az orvos és nem az ápoló a hibás amiért várni kell a protokoll lépésekre, s aztán kezdődik az írásos beszámoló. A vírus megjelenései vagy következményei, hiányzó gyógyszerkészlet, még máig sem tisztázottak. Ne mutogassunk azokra, akik ahogy tudnak segítenek, de sokszor az ők kezük is gúzsban van. Csak menj el egy ötven emberből álló sorfal előtt, és nézd meg, ha meggyőzően azt mondják, amiben segítened kell, vagy olyant kérnek amit abban a környezetben nem tehetnek. Sok öreg az évek óta hurcolt bajával ment el, a vírusal még nem is köszöntek egymásnak. Az orvosnak meg kellett várnia a próba eredményét. Telefonáljon, hol mikor kinek miért mikor alig van embere….

  • User
    Dátum: 2020. november 8., 23:18
    ÉRTÉKELÉS: 3

    Azt kívánom minden panaszosnak, hogy bár álmában öltözzön be a szkafanderbe, és fél éjjel alatt hatvanan tegyenek fel értelmetlen kérdéseket. Legyen az ágyak fele krónikus betegekkel tele. És egyetlen betegnek se legyen tulajdonképpeni gyógyszere. A számítógép s a telefon mondjon unalmast, s az asszisztens még egy két órája sem jött vissza a sürgősségiről. Ha kipihente magát, keljen fel és írjon egy újabb panaszos vélt igazságos levelet, erre az oldalra.

  • User
    Dátum: 2020. november 10., 5:48
    ÉRTÉKELÉS: 3

    Nem mondnak semit a noverek mert az a valasz ha kerdezel hogy az orvossaval kel beszelni.jelzem ha van ideje mert ugyis tortent higy nincs ideje most es lecsukta a telefont.na kerdem en akkor kivel lehet beszelni es erdeklodni a betegfelol.

  • User
    Dátum: 2020. november 10., 6:13
    ÉRTÉKELÉS: 4

    Nem kell korhazban menni,uraim!Ha ott csak penzehes gyilkosok vannak akik a gyogyszermaffiaval osszedolgoznak es penzt kapnak azert hogy eltegyek a betegeket lab alol,lehet otthon gyogyulni burjanteakkal,illoolajokkal es imadsaggal!Otthon meg az is lesz,aki a kezuket fogja,adjon vizet es tajekoztassa az allapotukrol a szomszedsagot.Hagyjuk a sok rablo bandat,orvost es apolot munka nelkul!Hajra!!!!

  • User
    Dátum: 2020. november 10., 10:44
    ÉRTÉKELÉS: 4

    Senki nem gondol arra, hogy sokkal több a beteg, az orvosoknàl, és növéreknèl. A betegeknek nincsen türelmük, de a nővéreknek legyen, és az orvosoknak. Tisztelet a kivétel.

  • User
    Dátum: 2020. november 10., 21:55
    ÉRTÉKELÉS: 0

    Sok elhanyagolt és leromlott krónikus beteget most kampányszerűen hősi erőbedobással, haragban levő rokonok bevonásával és korlátlan káromlással akarnak megmenteni. Azért mocskolódnak, mert a temetői karbantartást sem fizették be. Ilyen rosszak vagyunk?

  • User
    Dátum: 2020. november 12., 8:32
    ÉRTÉKELÉS: 1

    Már egy nagyon régi cikkben is jelent meg hasonló panasz a sepsiszentgyörgyi kórház egészségügyi alkalmazottjairól, orvosairól, akkor szemöldököm rancolva olvastam,csodálkoztam, hogy ilyen dolgok is vannak.Sajnos egy hónap után fiam lábtöréssel ugyan csak a sepsiszentgyörgyi kórházba került,DE hála az ÉGNEK!! A kórház vezetőségének, az orvosoknak, az alkalmazottaknak jó kezekbe volt,információt óránként lehetett kérdezni, a kapus mindig fel hívta az osztályt ahonnan válaszoltak is, nem értem, miért gyalázzák az orvosokat, személyzetet? Köszönet mindenkinek..