Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

„Sokváltozós, elsietett terv”

„Sokváltozós, elsietett terv” Kovászna megye

Jó néhány szülő megértette, hogy a tanügyi rendszer megváltozása – főképpen a javukra – nem várható a jelenlegi vezetőktől, azért maguknak is tenniük kell. Ebből a meggondolásból fakadóan kezdeményezték, hogy a sepsiszentgyörgyi Váradi József-iskolában működő elemi step by step tagozat után, amely a hagyományos oktatás alternatívájaként töretlenül őrzi népszerűségét, megteremtsék gyermekeiknek a lehetőséget, hogy a felső tagozaton is hasonló módszerrel tanuljanak.

Tavaly májusban a szülők kérésére az ügy képviseletét Balázs Réka tanítónő vállalta fel, a Váradi József-iskola step by step (a kifejezés jelentése: lépésről lépésre) tagozatának szakmai vezetője. Mivel ilyen osztályok akkor még az országban nem működtek, Balázs Réka az iskolaigazgató, Fekécs Károly kérésére megérdeklődte az indításhoz szükséges feltételeket: ezek között szerepeltek a módszertani keretek, illetve egy szakképzett tanári kar, vagyis – ebben a fázisban – hogy a tanárok elkötelezzék magukat arra, hogy elvégzik a szükséges továbbképzést.

Az őszi tanévkezdéskor mintegy 150 szülő kérvényezte az iskolánál a step by step típusú felső tagozatot – negyedik magyar ötödikes osztályként –, amit a megfelelő gyermeklétszám hiányában az igazgató nem látott helyesnek meghagyni a beiskolázási tervben, de főképpen azért nem, mert állítása szerint nem kapta kézhez a step típusú osztályban tanítást vállaló tanárok listáját, illetve azon nem szerepelt a két főtantárgy oktatója, a matematika és román szakos tanerő. A hozzánk eljuttatott listán van ilyen. – December 13-án, határidő előtt minden szükséges irat, a tanárok listája is bevolt nyújtva a tanfelügyelőségre – állítja Balázs Réka, akinek terveit a Vezetőtanács is támogatja.

Fekécs Károly iskolaigazgató elmondta: az iskolának 25 elemi, 18 gimnáziumi osztálya van, ennyinek adottak az optimális működési feltételek. Jelenleg 91 negyedikes gyermek van az iskolában. A mostani step by step 25 negyedikes tanulójából 8-an elmentek. A tavalyi év végén az iskolának össze kellett állítani a beiskolázási tervet. Eddig ez hagyományosan úgy történt, hogy a három magyar negyedik osztályából a legkisebb létszámút elosztották a másik kettő között.

Hirdetés
Hirdetés

– Úgy néz ki, most a 17-es létszámú step by step osztályt kell felszámolni, mert ötödikben 28 a kötelező osztálylétszám – mondta Fekécs Károly pénteken azon a sajtótájékoztatón, amelyre Kiss Imre főtanfelügyelő kezdeményezésére került sor. A későbbiekben az is elhangzott, az iskolának érdeke hogy legyen egy plusz osztály, de a számok nem engedték, hogy kérjék. Ezzel az elképzeléssel továbbította tehát az igazgató a beiskolázási tervet, és azt a tanfelügyelőség így terjesztette fel a minisztériumba.

A tanfelügyelőségen Kiss Imre elmondta: neki elsősorban azért vannak kétségei a step típusú felső tagozatot illetően, mert annak nincs kidolgozott módszertana, illetve a bukaresti step-tagozatok működését koordináló szakmai központ sem tudott neki hasonlót felmutatni, továbbá ezt a módszert a maga sajátosságaival nem lehet összeegyeztetni a tantervvel. A tanároknak továbbképző kell, azt vajon ők fizetik-e majd, mi történik, ha visszalépnek, illetve a plusz költségeket ki fizeti majd? Infrastrukturális vonatkozásai is vannak az ügynek, ezeket az osztályokat be kell rendezni – sorolta aggályait. Véleménye szerint „ez egy sokváltozós, elsietett terv”.

A sajtótájékoztató végére módosult az illetékesek álláspontja: tekintettel az óriási szülői igényre, keddre újból összehívják az iskola vezetőtanácsát, az módosítja a beiskolázási tervet, amelyben speciális esetekben akár kisebb létszámú osztályokat is jóváhagynak, és azt újból felterjesztik Bukarestbe.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2020. február 3., 7:54
    ÉRTÉKELÉS: 4

    Pontosítok, téves az ingormáció: a jelenlegi, a cikkben is emlegetett negyedik osztályból 4 gyerek ment el! 21-en kezdtek, most 17-en vannak.

  • User
    Dátum: 2020. február 3., 15:16
    ÉRTÉKELÉS: -5

    Az igazgato ur szandekosan vagy veletlenul de fere ertelmezi a dolgokat , mert mar 12 tanuloval is lehet steppes osztalyt inditani . Miert ellenkezik ezt nem lehet tudni de mar aki elerte a nyugdijas korhatart es az uj modszertannal nem tud egyet erteni es ragaszkodik a regihez , jobb ha a nyugdijazasat valassza. Az mar reg tudva van , hogy Kovaszna megyeben a tanugyben a Maffia dolgozik !

  • User
    Dátum: 2020. február 4., 8:15
    ÉRTÉKELÉS: 3

    Én úgy tudom, hogy az igazgató még nem nyugdíjkorhatáros, 4 éve van még a nyugdíjazásáig. Lehet, hogy maffia van a Tanűgyben, de biztos nem a Váradi iskolában. Én is ott jártam, most pedig a gyerekem is, nem így látom a dolgokat. Hogy szigorúság van az biztos, de egy 1200 tanulós iskolában, 70 tanűgyi káderrel, ahol mindegyiknek az érdekeit kell képviselni, ez kötelező. Ha jól tudom az utóbbi 10 évben a steppes osztályok mindig egyben maradtak, a B osztályok mind steppes osztályok a mai napig, olyan módszerrel tanítottak amilyennel akartak. Most csökkent a létszám, és esetleg a tanárok katedrái vannak veszélyben, hirtelen nagyon fontos lett a gyermekközpontú oktatás. Nincsen semmi garancia, hogy a tanerők azt a sok többletmunkát felvállalják. Aki tanul, mindegy milyen osztályban jár, amint írták több cikkben is, ha steppes, ha nem, a Váradiból kikerült diákok mindenütt megállják a helyüket.