Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Sokba kerül a teljes tanév

Sokba kerül a teljes tanév Kovászna megye

Sokallják a sepsiszentgyörgyi szülők a különböző segédanyagok, alternatív tankönyvek árát, amelyeket a legtöbb tanító és tanár megkövetel az órákra. Ugyanakkor, a tanárok szerint sokkal felkészültebbek lesznek ezáltal a diákok.

Az iskolakezdés már önmagában is megterhelő a családok számára, főleg ott, ahol 2–3 gyerek van, de az alapvető tanfelszerelés megvásárlása mellett az első szülőértekezleten derül ki, hogy még mi mindenre van szükség. A tanítók és tanárok többsége a tankönyvek mellé segédanyagot, munkafüzetet is kér, amelyek ára igen borsos.

Farkas Angéla kétgyerekes édesanya – mindkét gyereke kisiskolás –, elmondása szerint december végéig törlesztik majd a tankönyvek részleteit. A másodikos és negyedikes gyerekek számára anyanyelvből, románból, matematikából, angol nyelvből, de kézimunkából is számos segédanyagot kell megvásárolni.

– Az a bosszantó, hogy azok a munkafüzetek, amelyeket a nagyobb gyerekünknek vásároltunk meg, már nem jók a most másodikos lányunknak, ugyanis változott a módszertan és az eszközök is, így teljesen új kiadványokat kell megvásárolni. Ezek tantárgyanként 25–30 lejbe kerülnek, de olyan tárgy is van, amelyből a tankönyv hiányában fénymásolni kell az anyagot, természetesen a szülők költségére. Mivel két gyerekem van, legalább 600–700 lejbe kerülnek összesen a különféle kiadványok. Nem beszélve arról, hogy a tantárgyversenyeken való részvételért is nevezési díjat kell fizetni. Ki hallott már ilyet egy fejlett oktatási rendszerrel rendelkező országban? Ez alól pedig nem húzhatjuk ki magunkat, viszont felháborítónak tartom, hogy Romániában az oktatás ingyenes jog, de mégsem alkalmazható.

Szintén erre panaszkodtak más szülők is, mint mondták, nagyon sokba kerülnek a tanítók, tanárok által kért spéci munkafüzetek, különböző audiovizuális anyagok és olyan feladatgyűjtemények, amelyekhez a tantervben nincs könyv, csak követelmény.

Hirdetés
Hirdetés

A tanítók szerint is gondot jelent a tankönyvcsomagok beszerzése, mint mondták, a megfelelő felkészítéshez szükség van alternatív könyvekre is. Kerekes Éva Edit harmadik osztályosokkal kezdte meg az idei tanévet, ők matematika munkafüzetet és román nyelvi készségeket erősítő mesekönyvet vásároltak.

– Azért tartom fontosnak a több forrásból való oktatást, mert vannak olyan színes, érdekes kiadványok, amelyek felkeltik a diákok figyelmét, az amúgy szerény és szigorúan a tananyagra összpontosító könyvek mellett. Megpróbáltuk megkeresni a legolcsóbb megoldást, a feladatlapokat lemásoljuk, és úgy dolgozunk, nem akarjuk terhelni a szülőket – magyarázta.

Mint ismeretes, az alkotmány kimondja, a közoktatás ingyenes Romániában, így nem kötelezhetők a szülők, hogy finanszírozzák az iskola működtetését, annak felszerelését vagy oktatási hiányosságainak pótlását. A legtöbb helyen azonban mégis önként megteszik a szülők, így javítva az oktatási rendszer hiányosságain.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2019. október 15., 7:48
    ÉRTÉKELÉS: 8

    Legtöbb suliban a xerox is 50 bani! A minisztérium és a tanfelügyelőség a legnagyobb hibás! Megkövetelik a ” modern” órát, de anyagi feltétel nulla!

  • User
    Dátum: 2019. október 15., 9:36
    ÉRTÉKELÉS: 15

    a magyar államtól amit kapnak pénzt annak hányad részét költik az iskolás tanítására a kedves szülők, valójában aláírják, hogy a gyerek tanítattására fordítják, tehát a munka füzetek árára a kedves szülő rá se kell dolgozzon, és még így is háborog. Még jó hogy a magyar állam nem kéri, hogy az adott pénzt számlákkal bizonyítsák, hogy igen is a gyerekére fordította…

  • User
    Dátum: 2019. október 15., 13:50
    ÉRTÉKELÉS: -1

    Ezert a tanfelugyelo ur a HIBAS , kerdezem en mar mikor kivan RENDET csinalni TANFELUGYELO UR!!! Az egesz munkafuzetes buli egy nagy uzlet VALAKINEK !!! DOLL A LE oszt a szulok csak GURCOLJENEK mit szamitt !!!

  • User
    Dátum: 2019. október 15., 15:11
    ÉRTÉKELÉS: 8

    Ha a szülő ragaszkodik, hogy „versenyistállóba” küldje gyerekét, akkor ne csodálkozzon, hogy ez azzal is együtt jár, hogy számos plusz anyagot meg kell vásárolni, a tempót tartani kell. Egyébként a tanítótól elvárják a szülők is, hogy a maximumot nyújtsa mindenben, modern oktatás stb, de elfelejtik, hogy ezt ma a „tábla-kréta” módszerrel nem lehet megvalósítani. És sok tanító bizony a zsebébe nyúl, otthon fénymásol, stb, csakhogy minőségi oktatást nyújtson.
    A magyar állam támogatása pedig, ha a gyermek oktatására fordítjuk, szerintem egy elemi tagozatos tanszerére pont elegendő.

  • User
    Dátum: 2019. október 17., 17:24
    ÉRTÉKELÉS: 6

    Szerintem a 600-700 lej az nagy tùlzás !Az én gyerekeim is egyike Sepsiszentgyörgyre jár és három tantárgybòl vásároltak munkakönyveket (minimális összegért) ,a másik gyermeknek aki egy közeli faluban tanul ő neki pedig 32 lej összesen a munkafüzetek ára.Rengeteg jò indulatu oktatò van és persze hogy fénymásolnak a gyerekeknek.

    • User
      Dátum: 2019. október 18., 14:01
      ÉRTÉKELÉS: 3

      Olyan könyvet adtak a gyermekeknek, amit a tavaly kivontak a forgalomból, új még nem jött, a tantervvel csak a munkafüzet tartott lépést. Ez a munkafüzet 18 lej volt. Két gyereknek ez két tantárgyból még a 100 lejt sem éri el.