Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Sok ellenőrzés várható

Sok ellenőrzés várható Kovászna megye

A téli ünnepek közeledtével – amikor az állati eredetű élelmiszerek forgalma megnő – Háromszéken is megsokszorozzák az élelmiszer-ellenőrzéseket, és az állatjólét terén is számos kontroll várható – tájékoztatott dr. Sikó-Barabási Sándor megyei főállatorvos.

Amint azt a szakember már az elején hangsúlyozta, elsődleges céljuk az ellenőrzésekkel megelőzni az élelmiszer-mérgezéseket, illetve megfékeznék az afrikai sertéspestis terjedését.

Ennek tükrében november 28. és január 7. között elsőként az élő sertésekkel való kereskedést veszik górcső alá, majd a disznóhúsból készült termékek forgalmazását ellenőrzik.

Hirdetés
Hirdetés

Az emberi fogyasztásra alkalmas élelmiszerek előállításának, szállításának, forgalmazásának, raktározásának szabályossága mellett tüzetesen megvizsgálják a panziókhoz, helyi gasztronómiai pontokhoz, egységekhez tartozó gazdaságokban nevelt jószágok levágásának körülményeit is, hiszen ilyen esetekben a körzeti állatorvos láttamozása szükséges.

Dr. Sikó hangsúlyozta, a gazdák vágás előtt kérjék a körzeti állatorvos segítségét, hiszen a szakember megvizsgálhatja, megállapíthatja a jószág egészségi állapotát, tanácsot adat, hogy milyen vizsgálatokat érdemes elvégezni, és ha beteg az állat – abban az esetben, ha fülszámozva van, szerepel a nyilvántartásban –, akkor állami kártérítésben részesülhet a gazda.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
    • User
      Dátum: 2019. december 8., 9:37
      ÉRTÉKELÉS: 11

      Magyaran megmondva orvendjen, hogy meg a szekeben ul es nem inditottak meg kivizsgalast a tevekenyseget illettoen! Mert kicsi a megye es sok mindent lehet hallani !
      Es nem dicseretre melto dolgokat!

  • User
    Dátum: 2019. november 27., 8:46
    ÉRTÉKELÉS: 15

    Kit kuld majd ellenorzesben a mindenhez erto nejet?Gondolom az elelemhez is ert?!Ne csak az allattarto gazdakat oktassa ki, hanem az uzletembereket es!Ugy lassak ok is milyen jo es!

  • User
    Dátum: 2019. november 27., 21:30
    ÉRTÉKELÉS: 7

    Kedves uraim!
    Ma du a Sugás alagsorában (PROFI) két napja lejárt chipszet vásároltam! A polc tele volt,tehát reggel jó lenne lefoglalni az árut és jól megbüntetni a céget,esetleg be is zárni!!! Számlám és tasakom van ha kártérítést is kapok! Kötve hiszem azért,h pozitiv dolgot fogok hallani a sajtóban az ellenőrzésről!!!! DE…..