Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Sok a tartozás, nehézkes a behajtás

Sok a tartozás, nehézkes a behajtás Kovászna megye

Továbbra is óriási összegekkel tartoznak a közüzemeknek azok a lakótársulások, valamint cégek, amelyek évek óta nem fizetnek a vízszolgáltatásért. A behajtás nem egyszerű, de nem is lehetetlen.

Hirdetés
Hirdetés

Jelenleg 6,8 millió lej a víztartozás Háromszéken, ennek nagy része a lakosságot terheli, de bizony olyan cégek is vannak, amelyek évek óta nem fizettek egy vasat sem a szolgáltatásért. A közintézmények tartozásai elenyészőek, főként a különböző lakótársulások tagjai tartoznak, mondta Kozsokár Attila megbízott igazgató (képünk). Megyeszinten az össztartozásból 4,2 millió lej lakossági elmaradás, a többi céges, illetve intézményi számla. Az összegből 2,9 millió lej esetében még nem járt le a 15 napos fizetési határidő, viszont 3,9 millió lej már régen „kifutott” a türelmi időszakból is.

Az igazgató elmondta: a vizet elzárni nem igazán lehet azon tömbházlakásokban, ahol nem fizetnek a lakók. Ennek oka, hogy a többi, egyébként rendesen fizető lakót nem zárhatják le a vezetékről, a magánházakba pedig sokszor nem jutnak be végrehajtani a vízelzárást. Ugyanakkor az elmaradt vízszámla végrehajtható, erre az elmúlt években is akadt már példa. A gond az, hogy ennek hosszú az ügymenete, minden egyes számláért külön kell pert indítani, de az is előfordult már, hogy amire oda kerültek volna nem volt mit végrehajtani.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2019. december 19., 6:32
    ÉRTÉKELÉS: 10

    Elsö sorban a portájukon belöl kellene sepregetni ,majd szitán más portája elött ! Egy tucat ingyenélö vezetöt leépiteni ,minöségi vizet szolgáltatni ,és befektetni a vizhálozatba ! Ugyanigy mint az Electrica vagy a gázasok a portán kivül lekapcsoltja a nem fizetö fogyasztót .A táncházakban nehezebb de ott is megoldható ,de nincs érdek.

  • User
    Dátum: 2019. december 19., 8:46
    ÉRTÉKELÉS: 13

    Kedves igazgató úr. A tombhazakban nincs tartozás mivel aki rendesen fizet annak osszák szét azt a fenn maradt összeget amivel az úgymond személy tartozik. Egy kis matek tehát egy tombhazba van 20 család és bejon mondjuk 100 m3 víz egy hónapba abból 19 család fizet és egy nem azt a 100 m3 vizet felosszak a 19 családra (diferenta apa) néven. Tehát nincs tartozás csak papíron. Úgyhogy nagyon szép ez a mese így Decemberi hosszú estékre. Tisztelettel egy Kezdivashelyi lakos. És még nem is beszéltünk akkor a vezetékek minőségéről. Mert mindenki tudja hogy a víz az jó minőségű nem avval van a baj. Úgyhogy ne gondolkozzanak azon hogy nem lehet elzárni a vizet a lépcsőházban mert nem is kell mert nincs tartozás senkinek.

  • User
    Dátum: 2019. december 19., 13:40
    ÉRTÉKELÉS: 1

    Lakótársulások tartoznak. Csak azt nem értem mi a jó Máriáért erőltetik a lakótársulásokba tömörülést… Hogy legyen aki tartozzon?
    Köszönjük szépen, de a közös dolgokat nem kellene erőltetni. A kommunizmusban sem vált be, és most sem fog. Itt a példa rá, hogyan működik.

  • User
    Dátum: 2019. december 19., 18:00
    ÉRTÉKELÉS: 2

    A közüzemnek egyetlen lakótársulás sem tartozik, tehát egyetlen tömbházban lakó személy sem. Ők minden hónapban maradéktalanul megkapják a közös vízóra szerinti fogyasztás értékét. A rendesen fizető lakosok kifizetik a rájuk eső részt, s azon felül a pluszfogyasztást, persze soha vissza nem kapják semmiféle formában azt a pluszpénzt, amit olyasmiért fizettek, amit nem használtak. A lakótársulások egy részénél soha nincs leolvasva a vízóra, pl. Múzsák sétány, mindenki annyit diktál be, amennyit a lelkiismerete megenged. Persze, hogy a becsületes ember húzza mindig a kurtát.