Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Sok a lezáratlan tanuló

Meghaladja az 1400-at a megyében azoknak a diákoknak a száma, akik azt kockáztatják, hogy lezáratlanul maradnak az első félévre – legtöbbjüknek a sok hiányzás miatt nincs elegendő osztályzata. Ez a szám még így is némileg kisebb az elmúlt tanév első félévében jegyzettnél, akkor 1782 tanulónak nem volt elég jegye a lezáráshoz.

A tanügyminisztérium idén haladékot adott, meghosszabbította az első félévi média véglegesítésének határidejét, esélyt adva a tanulóknak, hogy pótoljanak és osztályzatokat szerezzenek. A Kovászna Megyei Tanfelügyelőség szerint ugyanakkor 700 diáknak ez nem fog sikerülni. Közleményük szerint 1404 diák, a megye tanulóösszlétszámának 5,7%-a sorozatos hiányzások, iskolaelhagyás miatt került ebbe a helyzetbe.

Hirdetés
Hirdetés

A vonatkozó általános szabályozás szerint a második félév első 4 hetében kapnak haladékot, hogy rendezzék a tanulmányi helyzetüket, az idei tanévben a szaktárca ezt a teljes második félévre kiterjesztette. Az elmúlt tanévben a beiratkozott diákok 5,4%-a volt kénytelen évet ismételni, ez hatalmas arány, aminek kétharmadát a hiányzások miatti lezáratlan általánosok okozzák, a fennmaradó egyharmadot azok az esetek, amikor a tanuló háromnál több tantárgyból alulteljesít. A problémás tanulók zöme Ozsdoláról, Dálnokból, Székelyszáldobosról, Bölönből és Árapatakról kerül ki. A lezáratlan tanulók mellett további 1925-öt tartanak nyilván, akik egy, két vagy több tantárgyból nem érték el az átmenő osztályzatot, bukásra állnak, azonban ők jobb helyzetben vannak, hiszen akár egy 6-os jeggyel is megszerezhetik az átmenő átlagot. A tanfelügyelőség kimutatása szerint a koronavírus-járvány egyértelműen érezteti hatását, a problémásként nyilvántartott intézmények mellé újabbak sorakoztak fel, főként szaklíceumok, ahol a diákok nem mindig kapcsolódtak be az online oktatásba. A második félév június 10-én ér véget, akkor kezdődik legtöbb tanulónak a nyári vakáció, kivéve a végzős, XII. és XIII. osztályokat, amelyek május 27-én zárják az idei tanévet. Az érettségi június 20-án kezdődik a román nyelv és irodalom vizsgával, 23-án végződik az anyanyelv-vizsgával. A VIII. osztályosok június 3-áig járnak iskolába, 14-én írják az országos képességfelmérő első vizsgáját román nyelv és irodalomból.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2022. március 29., 7:03
    ÉRTÉKELÉS: 1

    Ugyan kérem. Az utolsó héten a tanárok megtöltik a katalógust (átmenő) jegyekkel, csak nem bolondok katedra nélkül maradni. A gyerek egy hónapja Angliában van , mert a szülei ott „dolgoznak”, az nem akadály.