Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Sok a közös gond

Sok a közös gond Kovászna megye

Székelyudvarhely és Csíkszereda után harmadszorra, március 23-án, csütörtökön 15 órától Sepsiszentgyörgyön találkoztak a székelyföldi magyar városok polgármesterei.

A városházán tanácskozó vezetők közös célja továbbra is az, hogy együtt gondolkodva és cselekedve, párthovatartozástól függetlenül megoldásokat keressenek az önkormányzataikat érintő kihívásokra, illetve a helyi feladataikon túlmenően kiálljanak a térség és a teljes erdélyi magyarság jogaiért.

Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere a találkozó egyik szünetében elmondta, a székelyföldi romák helyzetéről Kiss Tamás, a kolozsvári Kisebbségkutató Intézet munkatársa tartott előadást, a magyar ajkú romák politikai integrációjával próbálkoznak. Az áprilisban sorra kerülő Székely Kongresszus előkészületeiről Bakk Miklós politológus, főszervező tájékoztatta az elöljárókat.

A székely városok címereiről, zászlóiról pedig dr. Szekeres Attila heraldikus értekezett. Ennek kapcsán Antal kifejtette, a héten újra benyújtotta a kérést a fejlesztési és közigazgatási minisztériumba, hogy az új zászlótörvény értelmében kormányhatározatban rögzítsék Sepsiszentgyörgy egy évvel ezelőtt másodszor is elfogadott zászlóját.  A következő találkozót a maros megyei Erdőszentgyörgyön tartják.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük