Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Sikeres kártya

A Székelyföldi Diákigazolvány már öt esztendeje közkézen forog, az okmányt jelenleg is mint­egy hatezer diák használja. A legtöbb igénylés Háromszékről van.
Zsigmond József, a Székelyföldi Diákigazovány ötletgazdája elmondta: sikertörténetnek tartják a kezdeményezést, Háromszékről igényelték legtöbben, őket követik a marosszéki tanulók. Az ötödik évfordulóra több újdonságot is bevezettek, újraprogramozták a weboldalt, okostelefon-alkalmazást készítettek, és más lehetőségeket is bevezettek a programba. Az új honlap egyik legfontosabb változása, hogy okostelefonon is használható, mivel az igénylések jelentős része már nevezett eszközzel történik. A másik újdonság, hogy az oldal diákmunka-közvetítőként is működik, a cégek feltölthetik ajánlataikat, így kapcsolatba kerülnek a potenciális munkakeresővel – magyarázta Zsigmond József.
Tavaly partnerségbe léptek A Kártya nevű kolozsvári diákprogrammal, így egymás kedvezményeit kölcsönösen használhatják a kártyatulajdonosok, ezzel pedig Erdély legnagyobb magyar diákigazolvány-hálózata jött létre. A 2018/2019-es tanévre október 24-én kezdik el gyártani az új kártyákat, de a regisztrálásokat már jegyzik. A partnerek között szépségápolással foglalkozó szalonok, vendéglátóegységek, autós iskolák és könyvesboltok is lesznek. Fontos tudni, hogy az EU-n belül minden országban elfogadják a kártyát, ezáltal igénybe lehet venni vele a diákkedvezményeket, olyan helyen is, ahol a román ellenőrzőkönyvet nem fogadják el (utóbbit Románián kívül nem nagyon fogadják el, mert csak román nyelvű.)
A Sic Card továbbra is háromnyelvű: magyar, román, angol, a dokumentumot pedig a partnerirodáktól lehet elvenni vagy postai úton igényelni. <<

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2018. október 23., 8:04
    ÉRTÉKELÉS: 5

    Miért csak egy évre szól? Hogy kelljen újabb fotókat készítsen az ötletgazda öccse? Ha az EU minden országában érvényes, akkor pld. a helyi Vadászmúzeumban miért nem? Az ötlet valóban nem rossz, de nincs úgy alkalmazva, kihasználva ahogyan reklámozzák. Évek óta csak halljuk, hogy még nem tudom hány cég fog csatlakozni, itt is, ott is lehet felhasználni.Diákként 2 évben is megcsináltattam, aztán a pénztárcámban elévült. Szóljanak hozza olyanok, akik tényleg használják, itthon illetve külföldön hol volt előnyük a Sic-card használatával.

  • User
    Dátum: 2018. október 23., 9:02
    ÉRTÉKELÉS: 6

    Megint egy öntömjénezés… A cél, hogy Zsigmond úr megtömje a zsebeit, ezt csinálta örök életében, nesze semmi fogd meg jól, de neki a pénz jöjjön.
    Az ötlet jó, azt elismerem, de a kivitelezés az pocsék. Én szeretném látni a 6000 diák legalább felét.