Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Sertéspestis Kisborosnyón

Amint arról korábban beszámoltunk, újra felütötte fejét Háromszéken az afrikai sertéspestis, egy kisborosnyói gazdaságban hullt el jelentős számú sertés. A hatóságok közölték, nem jegyeztek újabb gyanús elhullást, így hamarosan feloldják az állatszállításra, eladásra vonatkozó vesztegzárt a településen és környékén.

Dr. Örsi Csaba, a Kovászna Megyei Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Igazgatóság vezetője elmondta, összesen 20 disznója veszett oda a gazdának. Az utólagos ellenőrzésnél gondok akadtak az állatmozgással, vagyis nem találtak a kivezetések, az életkor a fülszámmal, így végül a gazda nem is igényelt kártérítést.

Hirdetés
Hirdetés

A szakember jó hírrel is szolgált, mivel nem azonosítottak újabb gyanús disznóelhullást, egy héten belül – ha változatlan marad a helyzet – feloldhatják a vesztegzárt.

– A kivizsgálás során azt a következtetést vontuk le, hogy vaddisznók miatt fertőződtek a sertések – részletezte dr. Örsi. – Az érintett vadásztársaságoknak is jelezzük ilyen esetekben a kór jelenlétét. A vaddisznóknál már sokkal jelentősebb időre rúg, 2 évig tart a gócpont felszámolása, addig is folyamatosan hoznak be kilőtt egyedeket a vadászok. Jelenleg Háromszéken 5 ilyen, vaddisznók miatti gócpontot tartunk nyilván: ezek kifutásban vannak, várjuk, hogy felszámolhassuk – tette hozzá, hangsúlyozva, hogy a házi sertéseknél a gócpont felszámolása után beindulhat a vásárlás. Arra hívta fel a figyelmet, hogy fontos a helyi állatorvosnak jelenteni az állatmozgást, fülszámmal ellátni a jószágot, amelynek állategészségügyi bizonyítványa kell legyen, hiszen ezek révén könnyen azonosítható, ha „problémás” térségből érkeznek az állatok, és elejét lehet venni egy nagyobb fertőzési hullámnak.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások