Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Segíthet irányt találni

Jövő héten kezdődik a sepsiszentgyörgyi önkormányzat gyakornoki programja, melybe jelenlegi, és nem több mint három éve végzett egyetemistákat várnak.

A fiatalok a polgármesteri hivatal szakosztályainál, illetve a városházának alárendelt intézményeknél, a Kónya Ádám Művelődési Háznál és az Erdélyi Művészeti Központnál gyarapíthatják tudá­su­kat nyári egyetemi gyakorlaton – tájékoztatta a sajtót a programért felelős Vargha Fruzsina alpolgármester.
Hamarosan, július 12–20. között lehet jelentkezni a gyakornoki programba, amely a tavalyihoz képest némileg változott. Idén a program csak a nyáron zajlik, július 26. és szeptember 26. között – tavaly a járvány idején az egyetemről hazaszorultakon szerettek volna segíteni, és az hosszabb ideig működött –, de egyénekre vonatkozóan hosszabb lesz, mert a múlt évben kiderült, hogy két hét kevés a fiataloknak arra, hogy érdemi munkát tudjanak végezni. És mert minimum egy hónapig gyakorlatoznak a jelentkezők, kevesebb hallgatót tudnak fogadni az intézmények, a tavalyi 34-gyel ellentétben körülbelül 10-et. „Ha túl sokan lesznek, akkor esetleg egy hónap elteltével, augusztusban majd váltják egymást” – mondta Vargha Fruzsina.

Hirdetés
Hirdetés

A jelentkezéshez szükséges kitölteni egy formanyomtatványt, kell egy igazolás az egyetemről (vagy a diploma), és a személyi másolata. A kiválasztottakkal július 21–23. között lesz egy, tulajdonképpen a szándéknyilatkozatot helyettesítő beszélgetés, mert a személyes benyomás sokat számít, vélekedett a fiatal alpolgármester, aki a jelentkezőknek a gyakornoki munkát illető elképzeléseire is kíváncsi. Az elérhetőségeket az önkormányat honlapján keressék az érdeklődők, de kérdéseikkel fordulhatnak személyesen (üzenetben) Vargha Fruzsinához is.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük