Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Sajnálatos egybeesés

Sajnálatos egybeesés Kovászna megye

Tegnap ismét gyanakodva tekingettek egyesek a sepsiszentgyörgyi városházára, melynek homlokzatára, akárcsak tavaly, most is ki volt tűzve a gyászlobogó.

Akárcsak egy évvel korábban, most sem a két román fejedelemség egyesülésének napját gyászoltuk, hanem azt, hogy – akárcsak 2016-ban – egy, sőt idén két Pro Urbe díjas polgárral lett szegényebb a napokban a város.
A kedélyeket megnyugtatandó Sztakics Éva alpolgármester nyilatkozott a sajtónak. Elmondta: a sepsiszentgyörgyi városházára kitűzött gyászlobogónak nincs köze az egyesülés napjához.
– A zászlót a múlt héten tűztük ki, amikor elhunyt a Pro Urbe díjas László Attila, azt követően pedig a szintén Pro Urbe díjas Szőts Dániel is meghalt. Hagyománya van annak, hogy ilyen esetben a polgármesteri hivatalra is gyászlobogót tűzünk. Sajnálatos egybeesésről van szó, de semmi köze nincs az egyesülés napjához – szögezte le Sztakics.
A zászló tavaly január 24-én is ott volt, amit a román közösség egyes tagjai sértésként értelmeztek. Az ok akkor is – sajnos – hasonló volt: azokban a napokban hunyt el a szintén Pro Urbe díjas Sinka Mózes.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük