Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Röviden

Gyilkosság Uzonban
Rövid időn belül el is kapta a rendőrség azt a férfit, aki élettársa 65 éves édesanyját ölte meg kedden Uzonban. Az egyenruhásokat a 112-es hívószámon riasztották, akik a helyszínen, egy uzoni háznál egy 65 éves nő holttestére bukkantak. Az áldozaton látható külsérelmi nyomok láttán (súlyos, halált okozó fejsérülése volt) vizsgálatot indítottak a halál körülményeinek felderítésére, és a nyomok az elhunyt lányának 31 éves élettársához vezettek, akit rövid időn belül el is fogtak. Kiderült, hogy a gyilkosság gyanúsítottja, aki már 30 napos előzetesben van, egy veszekedés során, ami emberöléshez vezetett, még az élettársát, illetve egyik szomszédját is bántalmazta, utóbbiak kórházi kezelésre szorultak. <<

Petíció a parlamentben
A március 10-én Marosvásárhelyen, a székely szabadság napja alkalmával összegyűlt több ezer résztvevő által közfelkiáltással elfogadott, Románia kormányához és parlamentjéhez, valamint államelnökéhez intézett petíciót – a házszabály által biztosított jogával élve – politikai nyilatkozat formájában terjesztette a bukaresti parlament elé, tudatta közleményben Kulcsár-Terza József parlamenti képviselő. Így folytatta: „Mivel a petíció hűen tükrözi a székely szabadság napján kinyilvánított népakaratot, amely ismételten Székelyföld területi autonómiája mellett foglalt állást, meggyőződésem, hogy ez a dokumentum is alapját képezheti annak a román politikai osztállyal történő, nacionalista felhangoktól mentes párbeszédnek, amely oly régóta várat magára.” <<

Bírság Banciunak
Üdvözli a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) döntését, amelynek értelmében Radu Banciu műsorvezetőt megbírságolta a magyarellenes kijelentései miatt. Radu Banciunak azt követően kellett megjelennie az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) előtt, hogy Benkő Erika Kovászna megyei parlamenti képviselő panaszt tett a székelyudvarhelyi Kaufland-ügy kapcsán egy korábbi adásban tett kijelentései miatt. Kedden a CNA a B1 tévét a Lumea lui Banciu (Banciu világa) című műsor szeptember 19-ei adásában elhangzott magyarellenes kijelentések miatt 30 ezer lejre bírságolta. <<

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük