Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Röviden

Meg akarta erőszakolni
Hétfőn este egy 72 éves idős asszony kérte a bodzafordulói rendőrök segítségét, arra hivatkozva, hogy a lakásában egy férfi tartózkodik, aki nem hajlandó elmenni. Az egyenruhások rövid idő alatt kiszálltak a helyszínre, ahol egy ittas állapotban levő 44 éves férfit találtak. A nyomozás során kiderült, hogy az illető az idős nő kérésére gyakran segített a ház körüli munkákban. Hétfőn este, dolga végeztével molesztálni kezdte az asszonyt. A rendőrség őrizetbe vette a férfit, a bíróság pedig 30 napos előzetes letartóztatásáról döntött. 

Ismét van háziorvosi ügyelet Baróton
Nemrég arról számoltunk be, hogy a baróti, Kossuth utcai régi poliklinika épületében a háziorvosi ügyelet január elsejétől ideiglenesen megszűnt. Dr. Gyulai Sándor családorvos közölte, február elsejétől a szolgálat újraindult, a betegek a már megszokott program szerint, vagyis hétköznapokon 8 és 15 órakor, valamint hétvégeken a nap bármely órájában igénybe vehetik a szolgálatot, olyan esetekben, melyek rendelői szinten elláthatóak. 

Jó hír az angol olimpiáról
Az új oktatási miniszter és a magyar államtitkár, az RMDSZ-es Kovács Irén Erzsébet közötti egyeztetések következtében eltörölték azt a korábbi diszkriminatív miniszteri rendeletet, mely szerint az angol tantárgyolimpia megyei szakaszán a tételek a nemzetiségek számára is angolról románra, illetve románról angolra fordítandók. Ez azért érintette hátrányosan a magyar diákokat, mert számukra két idegen nyelv között kellett megteremteniük az árnyalatokban gazdag megfeleltetéseket. Korábban a Székely Mikó Kollégium és a Mikes Kelemen Főgimnázium angoltanárai bojkottra is elszánták magukat, elhatározták, hogy nem vesznek részt a javítóbizottságokban, a Székely Mikó Kollégium pedig lemondott az olimpia megrendezéséről, melyet a Művészeti Líceum vett át. A tegnapelőtt kiadott közlemény szerint a minisztériumi határozatot a héten írásban is kiközlik a tanfelügyelőségeknek. „A Székely Mikó Kollégium az új feltételekkel már szívesen megrendezi a tantárgyversenyt” – közölte Kondor Ágota igazgatónő.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük