Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Röviden

Vigyázat, csúszós utak!

Kedd hajnalban, Kézdisárfalva közelében egy 29 éves sofőr csúszott le autójával az úttestről a körülményekhez képest túlzott sebesség miatt, nekiment egy jelzőtáblának, majd felborult. A szondázás nyomán 0,72 mg/l lég–alkohol-szintet állapítottak meg nála, bűnügyi dossziét nyitottak a nevére. Szerdán, december 27-én egy Kézdiszentkereszt felől Esztelnek irányába tartó autó, amelyet egy 32 éves sofőr vezetett, Bélafalván egy jobbkanyarban megcsúszott a nedves úton, és áthajtott az ellenkező sávra, ahol frontálisan ütközött egy szabályosan közlekedő járművel. A vétlen sofőr autójában ülő kétéves gyereket, aki nem a törvény által előírt biztonsági gyermekülésben ült, könnyebb sérülésekkel kórházba szállították, úgyszintén a 32 éves férfit is.

 

Ivócimborái rabolták ki

December 24-én hajnali 4-kor Bodzafordulón raboltak ki egy 37 éves férfit, aki három ismerősével hazafelé tartott a kocsmai iszogatás után. Az úton a társai közül ketten leütötték az illetőt, majd elvették mobiltelefonját és pénztárcáját. A rendőrök hamar az elkövetők nyomára akadtak, akiknél megtalálták az ellopott pénzt (400 lejt) és a telefont. A 16 és 18 éves suhancok előzetes letartóztatásba kerültek.

 

Háromszéken is látták az UFO-t

Kedden, a hajnali órákban több településen is – Háromszéken Szentlélekről és Bereckből jelezték többen is – látták azt a különleges légköri jelenséget, melyről időközben kiderült, hogy egy orosz rakétakísérlet okozta. A rakétaindítás hatására fél hatkor, keleti irányból a horizont fölött kékesfehér fényjelenség bontakozott ki, az akkor még azonosítatlan repülő tárgy rögtön beindította az emberek fantáziáját, sokan földönkívüliekre vagy más rejtélyes dologra kezdtek gyanakodni. Időközben az Index hírportál kiderítette, hogy egy Topol/SS-25-ös tesztrakétát indítottak Kapusztyin Jarból, amivel „hatékonyabb rakétavédelmi lépések kifejlesztéséhez gyűjtöttek adatokat”.

Beszámítható a „kannibál”

Az esettel foglalkozó ügyészek tegnap délben kapták meg az illetékes szakemberek jelentését, amely igazolja, hogy nem szorul pszichiátriai kezelésre a brutális gyilkosságot, hullacsonkítást elkövető sepsiszentgyörgyi fiatal, aki italozás és ragasztógőz-szívás után kővel verte szét hajléktalan barátjának fejét, majd megcsonkította ennek holttestét. „A vádlottnak vannak antiszociális megnyilvánulásai a tudatmódosító szerek fogyasztása miatt, ám nem szorul pszichiátriai kezelésre, felelősségre vonható tettei miatt” – újságolta érdeklődésünkre Adrian Baciu ügyész. Tőle tudtuk meg, hogy a napokban lejáró előzetes letartóztatás idejét is meghosszabbították (január 22-ig), illetve az újabb bizonyítékok, fejlemények tükrében az eddigi „egyszerű gyilkosság” vádjának besorolását is súlyosabbra változtatnák az ügyészek.

 

Gyalogátjárón gázolt

December 25-én a kézdivásárhelyi Csernátoni úton gázoltak el egy szabályosan közlekedő hölgyet. A helyszíni vizsgálatok során kiderült, hogy a 37 éves férfi éppen a Petőfi Sándor – December 1. útvonalon közlekedett járművével, amikor elütötte az 55 éves nőt, aki szabályosan kelt át az úton. Szerencsére a balesetben a hölgy csupán könnyű sérüléseket szerzett. Az áldozatot kórházba szállították, ahol megkapta a szükséges kezelést. A sofőr nem fogyasztott alkoholt, mielőtt kormány mögé ült volna. Tegnap este Sepsiszentgyörgyön is elütöttek egy gyalogost, a December 1. utcában, az egyik nagyáruház közelében. Kórházba szállították, az ügy részleteiről, illetve a gyalogos állapotáról lapzártánkig nem kaptunk értesítést.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük