Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Röviden

Szemétgyűjtés Kovásznán
Szombaton 10 órától a kovásznai Tündérvár Székely Nagycsaládosok Egyesülete szemétgyűjtési akciót szervez a fürdővárosi Lőrincz Zsigmond-sípálya melletti erdőrészben. A találkozás a sípálya parkolójában lesz, a szemétszedéshez szükséges kellékeket a szervezők biztosítják. „Nem nagycsaládos, hanem takarítós, nevelős program ez. A legnagyobb haszonélvezői pedig a természet mellett a gyerekek lesznek, akik azt láthatják majd, hogy a szülők, nagyszülők, a felnőttek nem csak mondják, hogy »ne dobd el a szemetet«, hanem össze is szedik azt” – részletezték a kezdeményezők. 

Retromobilok a központban
Szombaton, október 21-én ismét Őszi retroparádé lesz Sepsiszentgyörgy központjában, a Szabadság téren. A veteránautók 9 órakor sorakoznak fel a helyszínen, a kiállítás 10–13 óra között tekinthető meg, 13 órakor a résztvevő járgányok a városban parádéznak. 14.30-kor a masinák tulajdonosaikkal Zágon felé indulnak. A társaság meglátogatja a zágoni Mikes Kulturális Központot, majd a Mikes-kastélyban elfogyasztott közös ebéddel zárják a napot. 

Makroökonómia középiskolás fokon
Nagy Ágnes, a Román Nemzeti Bank igazgatótanácsának tagja tartott szerda délelőtt gazdasági–pénzügyi fejtágítót a Székely Mikó Kollégium dísztermében a város középiskoláiból összegyűlt mintegy 100 diáknak. A makrogazdaság működési zavarairól, illetve bankok szerepéről, jogköréről, kiemelten a Nemzeti Bankról tartott előadás egy hosszabb körútba illeszkedik bele, ugyanis az ország több városában szerveztek hasonlókat a megyei tanfelügyelőségek közreműködésével. Nagy Ágnest Mircea Muresan, a Nemzeti Bank alelnöke is elkísérte, ő az általa képviselt intézmény, illetve a lej történetéről beszélt. 

Sebességmérés
Ma a 11-es országúton Kökösben, Nyujtódon, Maksán, Csernátonban és Bereckben, a 12-es országúton Oltszemen, Málnáson, Mikóújfaluban és Szotyorban, valamint Kézdivásárhelyen és Sepsiszentgyörgyön folyik sebességmérés.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük