Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Röviden

Imaest a tisztaságért
A Gyulafehérvári Főegyházmegyében 2008 óta több helyszínen megszervezik azt az imaestet, amelyen fiatalok tesznek tanúságot kortársaiknak a tisztaság értékéről. Kézdivásárhelyen, a Boldog Özséb-templomban holnap 19 órakor Kerekes László plébános mutat be szentmisét, majd tanúságtétel, közbenjáró ima és szentségimádás következik. Az imaest a 18 órai szentmise után kezdődik. A program részeként Bíró László püspök szól a fiatalokhoz. 

Állásbörze végzősöknek
Október 20-án, pénteken 10 és 12 óra között a végzősöknek szervez állásbörzét a Kovászna Megyei Munkaerő-foglalkoztatási Hivatal. A szervezők várják az érdekelt cégek jelentkezését az ajofm@cv.anofm.ro e-mail-címen, telefonon vagy faxon a 0267 312 157-es vagy 0267.317.045-ös telefonszámokon. 

Megyeszerte ellenőriztek
Az elmúlt hétvégén a sepsiszentgyörgyi rendőrség és csendőrség együttműködve ellenőrizte a város lokáljait, főleg az erőszakos cselekmények és rendzavarások megelőzése végett. 60 személyt igazoltattak, három gazdasági egységet és 25 járművet ellenőriztek. 12 esetben bírságoltak összesen 3700 lej értékben, nyolc esetben a közrend megzavarása miatt. Szombaton délután Dobolló, Bárkány, Szitabodza, Kökös, Uzon, Gelence, Ozsdola és Csernáton területén is közúti ellenőrzéseket tartottak, amelyek nyomán 5 szabálysértésért kiróttak 4000 lejt és bevontak egy hajtási jogosítványt. 

168 óra a sürgősségen
A Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Kórház sürgősségi osztályán az elmúlt 168 órában, azaz október 9–16. között 590 esetet láttak el, közülük 173 alkalommal a beutalás mellett döntöttek. Közúti balesetben szerzett sérülésekkel 4 személyt, erőszakos cselekmények nyomán szerzett sérülésekkel 7 személyt fogadtak, és 7 ittas személyt részesítettek kezelésben.

Sebességmérés
Ma a 2D országúton Sárfalván, Ozsdolán és Kézdivásárhelyen, a 11-es országúton Kökösben, Szentivánlaborfalván, Maksán, Csernátonban és Sárfalván, a 12-es országúton Oltszemen, Málnáson, Mikóújfaluban, Bükszádon és Szotyorban, valamint Sepsiszentgyörgyön és Kézdivásárhelyen folyik sebességmérés. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük