Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

RÖVIDEN

Gázolás az Oltmező utcában

A szentgyörgyi, Oltmező utcai forgalom veszélyeiről többször is írtunk, és pénteken újabb baleset színhelye volt, a rendőrség közleménye szerint két kiskorút gázoltak el. A 9 éves fiú és a 15 éves lány szabálytalanul keltek át az úttesten, a sofőr pedig nem tudott időben megállni, de a gyerekek könnyebb sérülésekkel megúszták a kalandot. A sofőr szerencséjére józan volt, de így is gondatlanságból elkövetett testi sértés miatt indítanak eljárást ellene. 

Goromba pásztor

Rongálás gyanújával indított eljárást a rendőrség egy bodoki férfi ellen, miután az egy gépkocsivezetővel való összeszólalkozás után betörte annak a szélvédőjét. Ezt megelőzően az állatai akadályozták a közlekedést az úttesten, a sofőr rájuk dudált, innen indult a perpatvar. A rendőrség felhívja az érintettek figyelmét, hogy az állatok vezetésével megbízott személyek szabálysértései 290–435 lejjel büntethetők. 

Ittasan vezetett

Forgalmi bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást egy szentgyörgyi sofőr ellen, akinél vasárnap 1,11 mg/l légalkoholszintet mért a szonda. 

Traffipax

Ma a 10-es országúton Bo­dzafordulón, Szitabodzán és Bredéten, a 11-es ország­úton Kökösben, Lemhényben, Bereckben, Szentivánlaborfalván és Nyujtódon, a 12-es országúton Oltszemen, Málnáson, Mikóújfaluban és Sepsibükszádon, valamint Kézdivásárhelyen és Sepsiszentgyörgyön folyik sebességmérés.

Heti sürgősségek

A Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban az október 1. és 9. közötti időszakban 653 esetet láttak el, közülük 176 alkalommal a beutalás mellett döntöttek. A panaszok természete szerint a jelzett periódusban a következő esetek fordultak elő: 53 szív- és érrendszeri, 83 ideggyógyászati, 148 belgyógyászati, 83 gyerekgyógyászati, 43 nőgyógyászati, 20 pszichiátriai és 92 ortopédiai sürgősség, illetve 114 sürgősségi sebészeti beavatkozás. A jelzett időszakban a kórházban 16 szülést bonyolítottak le, 12 lány és 4 fiú jött a világra. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük