Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Röviden

Magyarok Kenyere
A hét éve működő Magyarok Kenyere program mára az egész Kárpát-medencére kiterjedő jótékonysági kezdeményezéssé nőtte ki magát. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara főszervezésében megvalósuló karitatív kezdeményezés keretében a Kárpát-medencében összegyűjtött búzából készült lisztet szétosztják a szociálisan rászoruló, hátrányos helyzetű gyermekeket gondozó magyarországi és határon túli szervezeteknek. Kovászna Megye Tanácsa ebben az évben is 100 kilogramm búzával csatlakozik a programhoz. „A száz kilogramm búzát a Dévai Szent Ferenc Alapítvány esztelneki nappali központjába vittük, ahol rászoruló gyermekeknek sütnek belőle kenyeret. Akárcsak tavaly, a frissen aratott búzát Orbán Miklós illyefalvi fiatal gazda biztosította, akinek ezúton is köszönjük felajánlását“ – tájékoztatott Tamás Sándor tanácselnök. „Olyan nemzeti összefogást szorgalmazó program ez, amely nemcsak rászoruló gyerekeket támogat, hanem segít megtapasztalni az egységes magyar nemzethez való tartozás felemelő érzését“ – tette hozzá. A program keretében a Kárpát-medence magyarlakta tájairól érkező zsákok tartalmát idén is az Összeöntés Ünnepén egyesítik, ebben az évben augusztus 13-án, vasárnap a Veszprém megyei Nemeshany településen rendezik meg a Csizmadia Vízimalomban. <<

Hídfőnek hajtott
Kedden, augusztus 8-án fél 3-kor Bodzakraszna közelében, a 10-es országúton egy Buzăuból Brassó felé közlekedő személygépkocsi hajtott neki a hídfőnek egy kanyarban, mert a kormány mögött ülő 41 éves atyafi erősen nyomta a gázpedált. A balesetben 68 éves nő utasa súlyosan, egy másik 45 éves nő pedig könnyebben sérült. A rendőrségi közlemény szerint a sofőr nem fogyasztott alkoholt. Ugyanez nem mondható el arról az 50 éves férfiról, aki aznap éjszaka igazoltattak Bredéten. Leheletében 0,45 mg/l alkoholt mutatott ki a szonda, ezért a rendőrök bekísérték a bodzafordulói kórházba vérvételre, és vádat emeltek ellene ittas vezetés miatt. <<

Sebességmérés
Ma a 11-es országúton Maksán, Lemhényben, Bereckben, Szentivánlaborfalván és Kézdivásárhelyen, a 12-es or­szág­úton Oltszemen, Málnáson, Mikóújfaluban és Bükszádon, a 10-es országúton Bodzafordulón, Szitabodzán és Bredéten, valamint Kézdivásárhelyen és Sepsiszentgyörgyön folyik sebességmérés.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük