Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

RÖVIDEN

A becsületes megtaláló

Kedden a szentgyörgyi rendőrségen a központban talált pénztárcát adott le egy férfi, benne 500 euróval és 1300 lejjel. A tulajdonost rövid időn belül azonosították, és visszakapta javait. 

A Tega működteti a városi közös temetőt

Június 14-én fogadta el a helyi tanács azt a határozatot, amelynek értelmében Sepsiszentgyörgy Önkormányzata átruházza a Vár utcai köztemető működtetését a Tega Rt. hulladékgazdálkodási és köztisztasági vállalatra. Emberi erőforrás hiányában a polgármesteri hivatalnak nem volt kapacitása a temető teljes körű működtetésére, csupán a nyilvántartását ellenőrizte, mostantól azonban a Tega Rt. elvégzi az összes temetkezéssel kapcsolatos szolgáltatást (sírok építése, temettetés, karbantartási munkák stb.). Így rendezett, tiszta, lekaszált, jól megközelíthető városi temetőbe látogathatnak ki a lakosok, tudtuk meg közleményükből. Következő lépésben a temetőt bővítik, ennek érdekében már egyhektárnyi területet megvásárolt a város, további egyhektárnyi terület tulajdonosaival pedig adásvételi szerződéskötés előtt áll. 

Sepsiszentgyörgyről indul a Körverseny

Formabontónak ígérkezik a tizenegyedik alkalommal megszervezett Székelyföld Kerékpáros Körversenye, amelyet 2007-ben indítottak útjára Csíkszereda városvezetése és a helyi kerékpáros klub (a Tusnad Cycling Team) kezdeményezésére azzal a céllal, hogy versenylehetőséget teremtsenek a sportág képviselői számára, de egyben a kerékpársport és a régió szépségeit is népszerűsítsék. A tíz éve főként Hargita megyére összpontosító verseny lebonyolításában idén Háromszék is hangsúlyosabb szerepet vállal, a körverseny megnyitója és az 5,3 km-es prológ Sepsiszentgyörgy utcáin zajlik jövő szerdán. A verseny szak- és sportszerű lebonyolítása érdekében szerdán, augusztus 9-én, délután 18 órától 21 óráig Sepsiszentgyörgy 10 utcájábanlezárják a forgalmat. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük