Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

RÖVIDEN

„Világrekord” közbeszerzés

Ha valaki azt hitte volna, hogy nem lehet megdönteni a lécfalvi integrált lerakó esetében regisztrált 536 napos közbeszerzési időszakot, az tévedett, jelentette ki Tamás Sándor a legutóbbi megyeinfón. Az új világrekordot sajnos szintén mi tartjuk. A Maksa-Lécfalva-Cófalva közötti, nem egészen hét kilométeres mezei út aszfaltozására 2015. november 27-én írtuk ki a közbeszerzési eljárást, azóta a harmadik helyen végzett vállalkozó háromszor támadta meg a kihirdetett eredményt. Most, 19 hónappal, egészen pontosan 580 nappal a kiírás után úgy tűnik, hogy lezárható a procedúra, mondta el a megyetanácselnök. Most már „csak” meg kell csinálni az utat, amin eddig szinte senki nem járt. Augusztustól azonban megnyílik a lerakó, és ez lesz az egyik legforgalmasabb megyei út. 

Családias gyerekotthonok

Átszervezik az oltszemi gyerekotthont, döntötték el a megyei tanács legutolsó, Nagybaconba kihelyezett ülésén. Amint ismeretes, uniós elvárás, hogy fel kell számolni az ilyen „gettószerű” létesítményeket. A döntés 52, állami gondozásban levő gyereket érint. Az is uniós elvárás, hogy ezek az otthonok nem lehetnek egymás mellett, hogy ezzel is segítsék a hátrányos környezetből érkező fiatalok társadalmi integrálását. A tervek szerint uniós pályázatból Sepsiszentgyörgyön, Kézdivásárhelyen és Baróton építenek családi házakat számukra, a pályázat összértéke 2,3 millió euró. A megyei tanács korábban a sepsiszentgyörgyi Gödri Ferenc és Gyár utcákban hozott létre otthonokat az állami gondozásban lévő gyerekek számára. 

Járni lehet majd Bodzaforduló fele

Elkészült a kivitelezési terv a Nagyborosnyó–Nagypatak–Szaramás– Bodzaforduló útra. A vidékfejlesztési országos programból (PNDL) finanszírozott szerződés értéke 45 millió lej. A tervek szerint teljes egészében felújítanák a 24 kilométer hosszú megyei utat, amely így Brassó megyei kerülő nélkül tenné megközelíthetővé Bodzafordulót és a Bodza-vidékét. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük