Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Röviden

Gyereknap Szörcsén
Gyermeknappal startolt a Kálvin-heti rendezvény a Kézdi–Orbai Református Egyházmegyében. A több mint 260 résztvevőnek a szörcsei kultúrotthon adott helyet. Balogh Zoltán, a Kézdi-Orbai Református Egyházmegye esperese köszöntötte a jelenlevőket, majd közös éneklés után Simon Kató Barna cófalvi lelkipásztor üdvözölte a megye számos gyülekezetéből érkezőket. Ezt követően csoportos foglalkozások, játékok következtek. Meglepetésként a helyi gyülekezet asszonyai pánkóval kedveskedtek a gyermekeknek. <<

Harmadszorra is licit
A sepsiszentgyörgyi önkormányzat harmadjára is meghirdette a nyílt versenytárgyalást a Bodok szálloda épületének eladása céljából, de ezúttal 900 ezer eurós induló áron kínálják az ingatlant. Ugyanakkor, az eredeti félmillió helyett már csak 300 ezer eurónyi garanciapénzt kérnek a befektetőtől, amit három lépésben adnának vissza: az első százezer eurót, amikor megszerzi az építkezési engedélyt, újabb százezret, amikor az épület homlokzatának felújítása elkészül, a harmadikat pedig, amikor a működési engedélyeket kiváltja. A városháza honlapján közzétett tájékoztatás szerint az árajánlatokat július 19-ig lehet benyújtani, az ajánlatok elbírálására ugyanazon a napon kerül sor. <<

Tűz pusztított Zabolán
Tegnap 17 óra körül tűz ütött ki egy zabolai gazdaságban, a falu felső felében, a hármas elágazásnál, a helyiek által a románok utcájaként emlegetett részen. Demes Botond alpolgármestertől megtudtuk: egy csűr és egy istálló gyulladt ki. Az oltásban először a helyi önkéntes tűzoltók vettek részt, majd a hivatásos lánglovagok is a helyszínre érkeztek két autóval, valamint a kovásznai önkéntesek is besegítettek. A lángokat megfékezték, a melléképületeket sikerült megmenteni. Tolvaj Marius tűzoltósági szóvivő elmondta, egy SMURD-mentőre is szükség volt, mert az oltás során egy 67 éves személy kisebb égési sérüléseket szenvedett. A szóvivő egyelőre nem tudta megerősíteni, de értesüléseink szerint állatok égtek bent az istállóban. A tűz okát egyelőre vizsgálják. <

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük