Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Röviden

Holttest az állomáson

Csütörtök reggel 5 óra körül riasztották a rendőrséget a 112-es segélyhívón, hogy a sepsiszentgyörgyi vasútállomás peronján egy személy fekszik. A bejelentés nyomán a rendőrök egy orvosi csapat kíséretében kiszálltak a helyszínre, ahol megállapították, hogy az 50 év körüli férfi elhunyt. Az első vizsgálatok során a férfi testén nem találtak erőszakra utaló nyomokat. A holttestet a megyei törvényszéki orvosi szolgálatra szállították további vizsgálatok elvégzése céljából – közölte Radu Stroe rendőrségi szóvivő. A rendőrség folytatja a nyomozást a haláleset pontos körülményeinek feltárása, valamint a férfi személyazonosságának megállapítása érdekében. (fá)

Balhé az Őrkőn

Kis híján tettlegességig fajult egy közlekedési baleset nyomán kialakult konfliktus szerdán este a sepsiszentgyörgyi Örkő negyedben. Két furgon ütközött össze egy kereszteződésben, miután az egyik sofőr nem adott elsőbbséget a másiknak, az egyik jármű pedig egy kerítésnek csapódott. Radu Stroe rendőrségi szóvivő elmondta, először egy áldozat nélküli közúti balesethez riasztották őket, rövidesen azonban szóváltás alakult ki a helyszínen összegyűlt embe-rek között. Az egyenruhásoknak csendőrségi erősítésre volt szükségük a kedélyek lenyugtatása érdekében. A balesetet okozó sofőrt megbírságolták, és 90 napra bevonták a jogosítványát. (fá)

Készülnek a második körre

A múlt hónapban alakították ki Kovászna városában az állandó véradó központot, amelyben meghatározott időközönként fogadják a donorokat. Az újabb adományozásra december 5-én, az önkéntesség világnapján kerül sor, amelynek feltétele, hogy november 29-ig legalább 20 donor jelentkezzen. Regisztrálni az önkormányzat szociális irodájában lehet. A szívkórház igazgatója, dr. Enea Nicolae elmondta, azon személyek, akik részt vesznek a decemberi akcióban, ingyenesen látogathatják a fürdővárosi sí- és jégpályát, de a művelődési ház által szervezett kulturális rendezvényeket is. (SzB)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük